2018-ban 15 százalékkal kevesebb tűzeset volt, mint egy évvel korábban

2018-ban 15 százalékkal kevesebb tűzeset volt, mint egy évvel korábban Románia

2018-ban 15 százalékkal kevesebb tűzeset volt, mint egy évvel korábban, az áldozatok száma azonban nem csökkent – jelentette be kedden Andrei Văduva, az országos katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) megelőzésért felelős szakembere.

Az épületek tűzbiztonságával kapcsolatos bukaresti konferencián elhangzott: 2018-ban 955 személy esett tűzesetek áldozatául, kettővel több, mint egy évvel korábban. Az áldozatok többsége 16 és 55 év közötti, ami Văduva szerint azzal magyarázható, hogy leginkább ezek próbálnak közbelépni, oltani, menteni a tűzeseteknél.

Ami a lakástüzeket illeti, a számok gyakorlatilag nem változtak az elmúlt két esztendőben.

“2018-ban és 2017-ben nem változtak a számadatok – 6911 lakástüzet regisztráltunk, ezek 41%-a városon, 58%-a vidéken történt. A tűzesetek egyharmadát a hibás vagy tisztítatlan kémény okozta, amit a hibás vagy improvizált elektromos berendezések követnek a kiváltó okok listáján, utóbbiak a lakástüzek 22%-át idézik elő’ – sorolta Andrei Văduva.

Az IGSU adatai szerint 2012 januárja és 2018 októbere között Romániában több mint 40.000 lakástűz fordult elő, ami a konferenciaszervező jelentése szerint mintegy 3.400 halálesetet vagy sérülést eredményezett.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.