Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

20 százalékkal emelné a vonatjegyek árát a CFR

20 százalékkal emelné a vonatjegyek árát a CFR Románia

A román állami vasúttársaság (CFR) személyszállító részlegének idei költségvetés-tervezete július elsejétől 20 százalékos jegyárnövelést irányoz elő. A tervezetet még a kormánynak is el kell fogadnia – közölte csütörtökön Sorin Grindeanu szállítás- és infrastruktúraügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Grindeanu azt mondta egy rendezvényen, a vasúti menetjegyek ára 2013 óta nem nőtt. A CFR személyszállítási részlegének költségvetése azonban idén július elsejétől 20 százalékos drágulást irányoz elő. ‘Ismétlem: 2013 óta semmiféle jegyárnövekedés nem volt. Lássuk, hogy a kormány a maga bölcsességében elfogadja-e ezt a költségvetést’ – fogalmazott a szállításügyi miniszter.

Azt is elmondta, az év elején megegyezett az általa vezetett minisztérium, az állami vasúttársaság és a szakszervezetek, hogy a CFR részlegei költségvetésének függvényében növelik a vasúti alkalmazottak bérét. A szállításügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó vállalatok közül négynek a költségvetését már elfogadta szerdai ülésén a kormány, a CFR büdzséje a közeljövőben kerül a kabinet elé szavazásra – mondta még Grindeanu.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások