Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színház, költészet és zene

Színház, költészet és zene Kultúra

Ma 19 órától a színház, költészet és zene egymásra hatásából létrejövő valódi kultúrcsemegére hívják az érdeklődőket. A Transylvanian Bú Boys együttes Jack Cole dalaiból című produkciója Kovács András Ferenc Jack Cole daloskönyve című kötetének megzenésítéséből jött létre, amelyet először 1997. decemberében láthatott, hallhatott a közönség.

Hirdetés
Hirdetés

Kovács András Ferenc 1988 és 1995 között dalok formájában tette közkinccsé magyar nyelven Jack Cole amerikai költő negyven versét. Ezeket a szövegeket az akkor még színinövendék Nagy Csongor Zsolt, Fazekas Ernő és Márton Lóránt megzenésítve hívták életre. Az azóta is nagysikerű produkció különböző rendezvények közkedvelt eseménye, amely élménydús szórakozást nyújt minden korosztálynak. A koncertre jegyeket elővételben 20, illetve 10 lej értékben lehet vásárolni a Városi Kulturális Szervezőirodában, valamint a helyszínen is, az esemény kezdete előtt egy órával.

A koncert után, 21:30-tól kerül sor a KultúrPark eseménysorozat részeként az István, a király/Székelyföldi Nagyprodukció werkfilmjének a vetítésére. Az 57 perces film nyomon követi a nagysikerű előadás létrejöttét. A vetítést követően az érdeklődők személyesen is találkozhatnak a produkció szereplőivel, producerével és gyártásvezetőjével is.

A vetítésre a belépő 10 lejbe kerül, amit a helyszínen lehet majd megvásárolni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük