Szellemi gyöngyszemek

A koronavírus-járvány okozta áldatlan helyzet miatt késéssel ugyan, de péntek este végre meg lehetett tartani lapunk munkatársa, dr. Péter Sándor tanár, újságíró Homály nélkül címet viselő, a sepsiszentgyörgyi Proserved Cathedra Kiadó által még 2020-ban megjelentetett, publicisztikai írásokat tartalmazó kötetének bemutatóját.

A szerzővel ugyancsak lapunk munkatársa, Erdély András beszélgetett a Kónya Ádám Művelődési Házban. Kötetlen társalgásuk folyamán annak méltatója rámutatott, hogy a könyv szám szerint 131, zömében a Székely Hírmondó napilapban megjelent, a jegyzet követelményeinek is megfelelő „belső vezércikket” tartalmaz. Veretes, választékos és közérthető nyelvezeten, szépirodalmi igényességgel fogalmazott, gyönyörű jelzős szerkezetű mondatokból szőtt, pozitív töltetet hordozó írások ezek. Olyan szellemi gyöngyszemek, amelyek szóhasználatuk, tartalmuk és üzenetük tekintetében egyaránt kirínak napjaink publicisztikai termésének gyümölcsei közül.

Felvillantják a nemzet nagy szülöttei életének egy-egy kevésbé ismert, de fontos eseményét. Figyelmet szentelnek a közösségformáló és megtartó helyi személyiségeknek. Megemlékeznek a magyar kultúra, tudomány, dráma és művészet napjáról, ráirányítván a figyelmet kimagasló eredményeinkre. Hangsúlyozzák „a magyar nyelv páratlan szépségét, kifejező erejét, tömörségét, képi gazdagságát, összetettségét, változatosságát, egyedi zeneiségét, bőséges szókincsét.” Így rövid terjedelmük (2000 írásjel szóközökkel együtt) ellenére sem lehet ezeket hamar átfutni, „egyenként minden szót el kell olvasni, meg kell ízlelni, meg kell emészteni.” Nem véletlen tehát, hogy régebb ezt a műfajt nem akárkik, hanem a magyar irodalom nagy alakjai, például Márai Sándor vagy Kosztolányi Dezső és hozzájuk hasonló kaliberű tollforgatók űzték. Időben és térben közelebb jőve pedig Magyari Lajos, akinek a fogalmazási készségéről és módjáról legendák szólnak.

Péter Sándor véleménye szerint a publicisztika legfontosabb követelménye az érthetőség, és a vezércikknek okítónak, valamint „egyenes szavúnak” kell lennie. Éppen ezért igyekszik úgy írni, hogy a felmerült téma rejtettebb vetületeinek a felfedése mellett ennek is megfeleljen. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a „lent élők” gondjairól és valós helyzetüknek a felvázolásától. De törekedni kell a nagyok hús-vér lényként való bemutatására is, mert tetteiket és műveiket a hátterük ismeretében könnyebb megérteni.

Kiderült, hogy nem csak újságíróként figyelt az egyszerűbb emberekre, hanem tanárként is lehajolt az elesettekhez, akik ezt mindig viszonozták. Élete legszebb élményei közt tartja számon például az oltszemi árva gyerek gesztusát, akik a Puskás Tivadar-iskolából való végleges távozásakor vállcirógatással fűszerezve köszönték meg, hogy tanította őket. Továbbá az is, hogy a magyar nyelvet zengzetes, a legrafináltabb gondolatok tükrözésére, a legbonyolultabb helyzetek ecsetelésére is alkalmas kifejezésmódnak tartja.