Felhívás!

Puskás, a Legenda

Puskás, a Legenda Kultúra

Ne szóljon meg senki, hogy nagybetűvel írtam a legenda szót, én is így olvastam többször is, és így adom tovább, mert aki Puskás volt, az több, magasztosabb, izgatóbb, mint minden más, amit legendának mondunk. Sok legendának tűnő valami vagy valaki nem is létezett, de Ő, Puskás Öcsi volt, van, és bizonyára, amíg magyar él, és futballoznak a földön, mindig lesz.

Ha feltesszük a kérdést bárhol a magyarok körében, hogy ki volt a legnagyobb magyar költő, a megkérdezettek lenyűgözően túlnyomó többsége Petőfit mondja. Ha azt kérdezzük, ki volt a legnagyobb magyar futballista, kivétel nélkül mindenki Puskás nevét ejti ki, még az is, akinek nagyon szerény köze van ehhez a labdajátékhoz. Spanyolországban járván, a tengerparti kisváros üzletsorán az egyik cipőárus felfigyelt a magyar szóra, s rögtön Puskást kiáltott, és amikor megálltunk, mindjárt folytatta: Kubala, Kocsis… Nagy élmény volt ez, főleg azért, mert ahányszor megfordultunk azon az üzletsoron, nem csupán a varázsnevet ejtette ki, hanem még köszönt is. (Persze nem így jártunk a román tengerparton, Észak-Eforián, ahol egy termetes „cáca” – ennél találóbb megnevezést nem találtam – egyszerűen kiutasított birodalmából, a tenyérnyi ruhaboltból, mert rájött, hogy magyarul nézegetjük a ruhákat.)

Tizenöt esztendeje, hogy Puskás Ferencet, akit mindenki Öcsinek mond, a spanyoloknál Pancho volt a beceneve, rendkívüli pompával eltemették. (Született 1927-ben Kispesten, elhunyt 2006. november 17-én Budapesten.) A körülötte, vele kapcsolatosan szőtt legendák nem csitultak. Hányan és hányan szerettek, szerettünk volna az ő szerepkörében játszani, hányszor meg hányszor bújtunk az Aranycsapat tagjainak bőrébe – és persze, hogy mindenki Puskás akart lenni! Még én is, aki sovány játékos voltam, így meg kellett elégednem Kocsis szerepével. És tudtuk, hogyne tudtuk volna: ő azért használja a bal lábát, mert a jobbat kénytelenek voltak „lepecsételni”, azaz megtiltották neki a jobblábas lövést, mert roppant erős volt a rúgása, az egyik mérkőzésen az ellenfél kapusát úgy repítette be a hálóba, hogy annak kiszakadt a gyomra. (Így járt a székelymogyorósi fiatal pap is, de neki a bal lábát pecsételték le, s ha netán arra jött a labda, azt a bal lába elől is jobb lábbal kanalazta el.)

Akkoriban, legalábbis így tudjuk, a labdarúgó nem vagyont gyűjtött, hanem gólokat lőtt. Puskás a 349 magyar bajnokin 358 gólt szerzett, a spanyoloknál 179 meccsen 159-et. Egyedüli, aki Európa-bajnoki döntő mérkőzésen egymaga négy góllal szomorította el az ellenfél kapusát. Egyik sikeres éve után Aranyláb-díjat kapott, talán ez vezetett oda, hogy mostanság a legszebb gólt róla nevezzék el. Azt is hallottuk, hogy amikor Madridban valahányszor kelt át a széles főutcán, a rendőrök leállították a forgalmat, amíg át nem ért a túloldalra.

Meg aztán rosszmájú híreket is terjesztettek, többek között olyasmit, hogy az egyik spanyolországi útjuk alkalmával Picasso-féle díszítette kancsókkal lepték meg őket, hazafelé jövet viszont azzal szórakoztak, hogy az egyik hosszú hídon át vonatozva a hídlábakat célozgatták azokkal a kecses ereklyékkel. (Ezt nehéz elhinni!) Igaz, azt is neki tulajdonítják, hogy egy válogatott mérkőzésen, amikor vesztésre álltak, és az edző beszólt nekik, Puskás szólásmondásnak is beillő választ adott: „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”.

Bizonyára pénze is volt, nem is kevés, hiszen a világ nagy csapataiban játszott, két ország válogatottjának volt meghatározó személyisége, világversenyek gólkirálya; később legalább nyolc országban edzősködött, nem sikertelenül. Aztán végleg hazatért. Itthon aztán meglephette az a rendkívüli tisztelet, amellyel körülrajongták valamikori és újkori szurkolói. Ezért is rótták le kegyeletüket a legnagyobbak mellett az egyszerű emberek, futballszurkolók és mások is koporsójánál.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.