Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Online vetítések viharában

Online vetítések viharában Kultúra

Nincs olyan állami intézmény, amelynek idei tevékenységét ne akadályozták volna a járványügyi intézkedések. A Kovászna Megyei Művelődési Központ munkaközösségének is új célokat kellett kitűznie, új munkatervet kellett kialakítania, nemcsak betartva, de kihasználva az online térbe kényszerülést.

Hirdetés
Hirdetés

Az intézmény 2020-as évének mérlegét Ráduly Kinga sajtófelelős vonta meg lapunk számára. Az első félév korlátozásait követően csupán augusztus-szeptemberben adódott lehetőség szabadtéri koncerteket, kiállításokat, gyermekfoglalkozásokat és bábelőadásokat szervezni a megye több pontján, Kultúr-Kültér elnevezés alatt.

– Inkább kisebb településeket céloztunk meg: Csernáton, Réty, Kovászna, Kökös és Barót, ahol már nagyon szomjaztak az emberek a kulturális eseményekre – mondta Bokor Csongor rendezvényszervező.

A nyár folyamán az év hátralévő részére készülvén új tartalmak rögzítésére, román nyelvre való fordítására, feliratozására került sor. Rengeteg utómunka volt, de megérte a fáradtságot, hiszen a videofilmek több nézőhöz jutottak el, mint valaha: többek közt Háromszéki Arcképcsarnok sorozatunkban az életutakat bemutató kisfilmek mintegy 50 ezres nézettséget értek el.

A XI. Székelyföld Napok rendezvénysorozata is túlnyomórészt online valósult meg, 11 nap alatt összesen 54, Háromszékhez köthető tartalom került bemutatásra. A három székely megye programkínálatának legsikeresebbike a Kisgyörgy Zoli bácsiról készült kisfilm, amely két nap alatt 41.000 megtekintést generált, és büszkék vagyunk a 16 ezres nézettséget elérő (fizikai valójában eddig ezres látogatottságú) Csoma képzőművészeti tárlatra is, amelynek szervezésekor Veres Júlia kényszerült többször is újratervezésre.

A járvány a Székelyföldi Grafikai Biennálé érintettjeit is komfortzónáján kívülre lökte: az alkotók nem mindig jutottak el műhelyeikbe, a zsűrit is próbára tette a művek digitális változatának elbírálása.

– A verseny hívószavainak (a káosz struktúrája) kitalálásakor a szervezőknek még fogalmuk sem volt a közelgő járványról, de 58 ország művészei reagálták le igen érzékenyen a pandémiát – értékelte Simon Emese Dorotttya rendezvényfelelős.

Szőts Pap Zsuzsa munkája nyomán olyan kincsek nyertek besorolást az Erdélyi Értéktárba, mint a Székely Himnusz, a székelyföldi mofetták, Kolonits István és Haszmann Pál életművei is. Előbbi három a Nemzeti Értéktár anyagát is gazdagíthatja, elbírálásuk folyamatban van. Bővült és újabb kiadást ért meg a Házsongárdban nyugvó híres háromszékiek pantheonja is. A már hagyományossá vált Perkő – Erdélyi Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttesek idei kétnaposra sikeredett virtuális találkozóját 65.000 néző követte. A személyes kapcsolatok hiánya nyomta rá a bélyegét a KépVidék alkotócsoport műhelymunkáira és a Kaptár Dokumentumfilm-szemlére is.

2021-re pozitívan tervez a munkatársi közösség, nem adja fel a megálmodott terveket. Szeretnénk együtt ropni a táncot a Perkőn, együtt bandukolni és felfedezni az Értékőr programban részt vevő diákokkal, rajzversenyt szervezni, a Visor fotófesztivál kiállításait offline valójukban megnézni, székelyruhát öltve az Ezer Székely Leány napját megünnepelni. Örömmel tölt el, hogy online közvetítéseink olyanokhoz is eljutottak, akik fizikai valójukban nem lehettek ott rendezvényeinken, és hogy a háromszéki elszármazottak általunk „hazalátogattak”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük