Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvalósult a szándék

Megvalósult a szándék Kultúra

A szeptember 30-án bemutatott, Tiszta címet viselő előadással újabb értékes alkotással gazdagodott a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes repertoárja. Megtekintésének az élményével tarsolyunkban elmondhatjuk, hogy szemet gyönyörködtető, nemes gondolatokat és érzelmeket fakasztó látványban volt részünk.

Amint azt már a táncjáték első pillanatától érzékelni lehetett, valóra vált Juhász Zsolt Attila rendező-koreográfus szándékba öntött vágya. Az olykor fényképszerűen megmerevedő, majd szilaj mozdulatokba és pörgős táncba átcsapó színpadi jelenetek ugyanis már első pillanattól felkeltették, lekötötték és magukkal ragadták a nézők figyelmét. Ugyanakkor elültették bennük a nép körében egykor napi valóságként megélt fizikai, erkölcsi és lelki tisztaság iránti vágyat. Ez pedig annál is inkább dicséretes, hogy fele arányban megújult együttessel kellett megvalósítani.

Hirdetés
Hirdetés

A lélekkel játszó zenészek hangszereinek hangjára leheletfinoman, vagy virtussal mozduló táncosokon kívül, Furik Rita felvidéki jelmeztervező ruhakölteményei is hozzájárultak az előadás sikeréhez, amely október 16-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban, 24-én pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban ismét látható lesz.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük