Felhívás!

Erdővidéket kutatja

Erdővidéket kutatja Kultúra

Baróton a Tortoma Önképzőkör e heti vendége a vargyasi Soós Kázmér volt, aki a Babeș–Bolyai Egyetem mesteriző történészhallgatójaként néhány, Erdővidék közigazgatásának és demográfiájának múltját taglaló problémára villantott rá, mint olyan témákra, melyeket kutatva még számtalan érdekes vetület kerülhet felszínre mindabból, ami jellemezte e térség történelmét a 16–19. századok időszakában.

Soós Kázmér államvizsga-dolgozatához keresve kutakodott, nem utolsósorban témavezető tanárának, a sepsiszentgyörgyi származású dr. Pál Juditnak is a biztatására.

Előadása során a történészjelölt beszélt az erdővidéki fiúszékekről, nevezetesen Bardoc és Miklósvár fiúszékről, melyek az anyaszékektől, Udvarhelyszéktől, illetve Háromszéktől közigazgatásilag elszakadva próbálták a maguk útját járni, miközben próbát tettek az egyesülésük fele is, sikertelenül, mivel még a közös széki gyűlés helyszínében sem tudtak egyezségre jutni.

– A korábbi anyaszékek felé Miklósvárszék rebellisebb magatartást mutatott, Bardocszéken békésebb volt a hangulat, köszönhetően a szék kialakulását szorgalmazó báró Daniel családnak is – hangoztatta az előadó.

Mint mondta, a demográfiai kutatás helyzete szerencsésebb, mint a közigazgatás kutatásáé, előbbiben több forrás áll az érdeklődő kutató rendelkezésére.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.