Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Májusban visszatérnek

Májusban visszatérnek Kultúra

Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője voltak a vendégei annak a múlt héten lezajlott könyvbemutatónak, melynek célja a Nagyváradon újra szárnyait bontogató magyar irodalmi élet iránti figyelemfelkeltés volt.

A vendégeket a rendezvényt megszervező Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője, Szebeni Zsuzsa köszöntötte és mutatta be a Bástya-házban összegyűlt, kis létszámú közönségnek. Az elsőként szóra emelkedő Szűcs Lászlótól megtudhattuk, az immár 143. számnál tartó Várad folyóirat tulajdonképpen az 1990–1996 között megjelenő Kelet–Nyugat irodalmi hetilap 2002-ben újraindított utódja hivatott lenni, ugyanakkor Biharország néven közéleti havilapot is szerkesztenek.

Azt már Simon Judit árulta el, hogy Ady városában furcsa módon a könyvkiadásnak nincs hagyománya, ezért a Holnap Kulturális Egyesület ilyen irányú próbálkozása a Körösparton újdonságnak számít. Az általuk eddig kiadott szerzők és műveik jegyzéke viszont azt tükrözi, ez a tevékenység jó kezekbe került. Éppen ezért májusi visszatérésük alkalmából érdemes lesz velük találkozni

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük