Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ajánló

MOZI

Ma 18 órakor Szépség és a szörnyeteg (am. musical, 123 p.); 18.15: Hupikék törpikék – Az elveszett falu (am. animációs, 89 p.); 20 óra Ghost int he Shell – Páncélba zárt szellem (am. akcióthriller, 120 p.); 20.30: Páncélba zárt szellem (magyar szinkronnal).

 

TORTOMA

Ma 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében Ahol a történelem együtt él a faluval címmel Demeter Sándor Loránd lelkész tart vetített képes előadást a székelyderzsi unitárius vártemplomról. Magyari Hunor fotóművész bemutatja az Ahogy az egy Isten látja – 42 erdélyi unitárius templom című kötetet.

 

SZÍNHÁZ

* Szerdán 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Brecht: A városok dzsungelében (rendező: Porogi Dorka).

* Szerdán 19 órától Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncstúdióban vendégszerepel a kézdivásárhelyi Városi Színház: Kiss Csaba Skandináv lottó című vígjátékát mutatják be Kolcsár József rendezésében. A jegy ára 20 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej.

 

CSOMA-NAPOK

Csütörtökön kezdődnek a Kőrösi Csoma Sándor Napok Kovásznán és Csomakőrösön. Az első nap programjából: tudományos konferencia (Kőrösi Csoma Sándor – kötődéseink, 10 és 14 órától); megemlékezés, koszorúzás az iskola udvarán (13 órától); képzőművészeti kiállítás (Fény és Árnyék, 18 órától); fáklyás-gyertyás ünnepi megnyitó a kovásznai szobornál (20 órától).

 

TÁNC

A Háromszék Táncegyüttes ma 17 órától A banda című előadását játssza a Háromszék Táncstúdióban.

 

ELŐADÁS

Macalik Ernő biológus ma 11 órától Gyógynövényekkel egészségünkért címmel tart előadást a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjában (Csíki u. 50. sz.). Az előadást követően bemutatják a dr. Cseke Péter által szerkesztett, Eke és toll – dr. Nagy Miklós emlékezete című könyvet.

 

HUMORPINCE

A Kónya Ádám Művelődési Ház Pinceklubjában szerdán 18 órától a Parittya Egyesület tagjai várnak minden humorkedvelő személyt, akik bemutathatják, felolvashatják humoros írásaikat.

 

CSEREBEREKLUB

A Kónya Ádám Művelődési Ház Hobby Cserebere Klubjába szerdán 16 órától várnak minden szenvedélyes gyűjtőt.

 

MIXERTANFOLYAM

Az olyan népszerű koktélokkal, mint a Bloody Mar, vagy a Tequila Sunrise egyre több klubban, fesztiválon találkozni. A közönség érdeklődése maga után vonja a szakszerű képzés utáni igényt is, ezért a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola Mihai Fetcu brassói hivatásos mixeroktatót kérte fel, hogy az árkosi Európai Tanulmányi Központban tartson képzést április 19–21. között. A képzés 600 lejbe kerül, ezt két részletben lehet kifizetni. Jelentkezni április 9-ig lehet a 0799.995.990-es telefonszámon.

 

 

BODYART

Április 8-án, szombaton délelőtt 10 és 12.30 óra között Sylvester Réka bodyArt-edző, illetve Nagy Andrea nutricionista és Avivatorna-oktató nyílt napot tartanak a sepsiszentgyörgyi Showtime Sportklub Grigore Bălan utcai termében. Az eseményen lesz egy rövid bemutató edzés a bodyArt mozgásformáról, ezt követően Nagy Andrea ad életmód és táplálkozási tanácsokat, de reform-ételeket is lehet kóstolgatni, és kötetlen beszélgetésre is lesz alkalom.

 

* Az M Studio Mozgásszínház április 6-án, csütörtökön 19 órától A Jó, a Rossz és a K**va anyád című előadást játssza Fehér Ferenc rendezésében.

 

PÁLYÁZAT

Egyházközségem a reformáció idején címmel hirdet pályázatot a 7–12-es diákok számára a Székely Mikó Kollégium. Makett- és bemutatókészítéssel, esszé írásával lehet benevezni. A bemutatóra az egyházközség képes történelmét kell 1 négyzetméteres kartonon prezentálni, a makett annak templomát kell ábrázolja a maga egyediségében. A pályaműveket Kinda Eleonóra vallástanárnőhöz (tel.: 0752 206 721) kell eljuttatni május 15-ig, azokat szakmai zsűri bírálja el, a legsikeresebbeket kiállítják a Székely Mikó Kollégium dísztermében.

 

 

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük