Felhívás!

Magyar Filmnapok

A magyar kultúra napja alkalmából immár negyedszer szervezik meg a Magyar Filmnapokat a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban. A január 22–28. között műsorra tűzött filmek között találni romantikus komédiát, akció-vígjátékot, filmszatírát és drámát is.

A programban, a tavalyi évben Magyarországon és Romániában bemutatott játékfilmek, illetve egy dokumentumfilm is szerepel Hármasfonat címmel, mely három hagyományőrző családról szól, melyekben a szülők a gyerekeikkel együtt művelik a néptáncot, népzenét, illetve népdaléneklést.

A Zárójelentés, az Oscar-díjas Szabó István rendező legújabb alkotása ismét izgalmas, felkavaró és elgondolkodtató, melyben a főbb szerepekben Klaus Maria Brandauert, Eperjes Károlyt, Udvaros Dorottyát és Stohl Andrást láthatjuk.

A Lakos Nóra rendező első nagyjátékfilmjében, a Hab című romantikus vígjátékban, a felvidéki Kerekes Vica főszerepe mellett Mátray László szentgyörgyi színésznek is jut egy főbb szerep, akivel élőben is találkozhatnak az érdeklődők a 23-ai, szombat esti vetítés után, kifaggatva őt a forgatás körülményeiről és élményeiről.

Hajdú Szabolcs filmje, a Békeidő egy film-antológia több, egymásba kapcsolódó történettel. Különböző emberi viszonyokban járja körül a dominancia és kiszolgáltatottság kérdését, képzelet és valóság hatá­rán, legyen szó párkapcsolatról, barátságról, szülő és gyerek, állam és polgár viszonyáról.

A Pesti balhé akció-vígjátékban a Mészáros Béla, Elek Ferenc, Petrik Andrea, Szabó Simon és Reviczky Gábor alakította szereplőkkel izgulhatunk, hogy megvalósíthassák az eltervezett őrült akciójukat.

A Filmnapok keretében még láthatóak lesznek a tavalyi év sikerfilmjei is, a Valan – Az angyalok völgye, Drakulics elvtárs és a Seveled. A filmek kedvezményes áron, egységesen 10 lej ellenében láthatóak.

A Magyar Filmnapok programja a következő:

Hab

Január 23., szombat: 17:00 és 19:00

Január 26., kedd: 19:00

Zárójelentés

Január 22., péntek: 19:00

Január 28., csütörtök: 19:00

Pesti balhé

Január 24., vasárnap: 19:15

Január 27., szerda: 19:15

Békeidő

Január 22., péntek: 19:15

Január 26., kedd: 19:15

Valán – Az angyalok völgye

Január 24., vasárnap: 19:00

Január 27., szerda: 19:00

Seveled

Január 24., vasárnap: 17:00

Hármasfonat

Január 22., péntek: 18:00

Január 26., kedd: 18:00

Drakulics elvtárs

Január 28., csütörtök: 17:00

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.