Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kulturális turné érkezik

Az ötödik születésnapjára készülő Doube Rise Fesztivál 2020-ban, a magyar összetartozás kiemelt évében több szempontból is rendhagyó módon ünnepel. A korlátozások miatt három különböző helyszínen, az előírásokat messzemenőkig figyelembe véve, összművészeti programmal jelentkezik.

A nyár eleji négynapos Double Rise Fesztivált idén, a járványhelyzetre való tekintettel elhalasztották, ezzel egy időben azonban a szervezők ígéretet tettek arra, hogyha rajtuk múlik, akkor találkoznak a közönségükkel. Éppen ezért rendhagyó módon meghirdették a Double Rise on Tour, másként Double Rise Kulturális Napok rendezvénysorozatot, melyet szeptember 3–5. között tartanak.

Hirdetés
Hirdetés

A koncertsorozat fellépői közt található a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyének győztese, a Tokos zenekar, valamint barátaik, az Örökös Aranysarkantyús táncos, Berecz István, a Muzsikás együttes szólistája, Kacsó Hanga Borbála, valamint a Kárpát-medencei színházi élet egyik legmeghatározóbb tehetsége, ifj. Vidnyánszky Attila. A turné Trianonra emlékező népzenei–néptáncos–verses előadását a Koszika & The HotShots, illetve No Sugar zenekarok koncertjei követik, ezáltal teljesítve ki a Double Rise Fesztivál eredetileg is összművészeti, a hagyományostól a kísérleti produkciókig terjedő zenei küldetését. A Double Rise on Tour idei missziója, hogy a kialakult járványhelyzetben a magyar kulturális élet, illetve a Trianonra emlékező programok hiányát valamelyest pótolja. A turné a mindenkori házigazdához hűségesen szeptember 3-án, 18 órakor Torockón, a fesztivál eredeti helyszínén debütál. Majd szeptember 5-én 18 órától Sepsiszentgyörgyön zárul.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük