Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Két hétig látogatható

Két hétig látogatható Kultúra

Kedden nyitották meg a nagyérdemű előtt a Hagyományos székelyföldi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által című kiállítást a kovásznai Kádár László Képtár udvarán.

A népes közönséget Imreh-Marton István Attila, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója köszöntötte, majd felkérte dr. Kinda István néprajzkutatót, meséljen a kiállításról, és egyben hivatalosan is nyissa meg azt. Kinda kiemelte, Háromszék és Erdővidék a Kárpát-medencei nyelvterület szintjén is kiemelkedően gazdag élő kézműves hagyománnyal rendelkezik. „Viszont egy évszázad alatt a kézműves foglalkozások száma felére csökkent, az utóbbi évtizedben pedig még inkább felgyorsult az eltűnésük” – tette hozzá.

Hirdetés
Hirdetés

A 14 mesterségre tagolt pannósorozat csak ízelítőt nyújt a hagyományos székelyföldi népi mesterségek világából, a mestersegek.ro honlapon 46 foglalkozást lehet tanulmányozni, amelyekről kisfilmek is készültek. A szervezők reményei szerint a kiállítás két hétig lesz látogatható a képtár udvarán, viszont ez az időjárástól is függ.

A kiállítást Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kádár László Képtár szervezte közösen, Norvégia, Lichtenstein és Izland által finanszírozott pályázat részeként jött létre. A KMT és a KMMK több mint egy évtizede támogatja és szervezi a Kovászna megyei népi mesterségek feltárását, megismerését és megismertetését célzó kutatási és dokumentációs projekteket.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük