Felhívás!

Jeremy Irons lesz az idei Berlinale zsűrijének elnöke

Jeremy Irons lesz az idei Berlinale zsűrijének elnöke Kultúra

Az Oscar- és Golden Globe-díjas színész, Jeremy Irons lesz a 70. Nemzetközi Berlini Filmfesztivál zsűrielnöke, írja a Variety.

A Berlinale művészeti vezetője, Carlo Chatrian elmondta, hogy a Jeremy Irons által megformált karakterek végigkísérték a filmművészetben tett utazását, és a színész tehetsége, valamint művészi és polgári hozzáállása miatt nagyon büszke arra, hogy zsűri elnökeként üdvözölhetik Ironst a berlini fesztiválon.

A legutóbb a Watchmen című HBO produkció Ozymandiasát játszó brit színész a bejelentést követően úgy fogalmazott:Nagyon örülök és megtisztelve érzem magam, hogy én vállalhatom a 2020-as Berlinale zsűrielnökének tisztjét – egy olyan fesztiválét, melyet már hosszú évek óta csodálok és mindig örömmel látogattam.

Berlinbe jönni a fesztiválra különleges élvezet számomra: nemcsak arra nyújt lehetőséget, hogy visszatérjek ebbe a nagyszerű városba, hanem hogy megnézhessem ezeket a válogatott filmeket, és megtárgyaljam őket kollégáimmal”.

Jeremy Irons a Berlini Filmszemlén először a Krízispont című film főszereplőjeként vett részt a versenyprogramban, majd 2013-ban tért vissza a német fővárosba a Bille August rendezte Éjféli gyors Lisszabonban című alkotással, amelyet versenyen kívül vetítettek.

(Index/kultúra)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.