Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hagyomány és megújulás

Hagyomány és megújulás Kultúra

Harminc erdélyi és magyarországi művész részvételével zajlott múlt héten a kilencedik Bálványosi Art Camp művésztábor. Az alkotók munkáiból tegnap nyílt kiállítás a bálványosi Grand Hotel konferenciatermében.
„Sokszínűség, változatosság, magas művészi mérce és minőség jellemzi a kiállított alkotásokat”, hangzott el Szarvadi Loránd tárlatmegnyitó köszöntőjében, aki Hegedűs Ferenccel közösen álmodta meg a már kilencedik állomásához érkezett művésztábort. Míg legelőször csak tizenhárom résztvevője volt a tábornak, idén már harminc művész érkezett – emelte ki Szarvadi, aki szerint a sikert az évről évre növekvő művészeti színvonal is igazolja.
Az Art Camp során készült, különböző technikákat, stílusokat felsorakoztató hetvenkét alkotást Banner Zoltán művészettörténész méltatta, kiemelve az azokban rejlő figurativitást, humort, a vonalak és a színek tisztaságát, valamint a természet, a népi kultúra és a lényegre utaló jelképek jelenlétét. Banner Zoltán szerint a művésztábor több célt is szolgál. „A tábor egyrészt bizonyítéka, hogy az erdélyi magyar művészetnek ma is van mondanivalója a világról, a világnak. Másrészt egy funkcionális építészeti keretbe helyezi vissza a képzőművészeteket és az iparművészeteket”, véli a művészettörténész.
A laudációt követően a művészek szerre bemutatták az általuk készített alkotásokat. A bálványosi Grand Hotelben június 10–17. között zajlott Art Camp az alkotómunka mellett számos szórakoztató és kulturális programot is biztosított a résztvevőknek, Banner Zoltán Bardocz Lajosról írt monográfiáját is bemutatták.
Pap Eszter Edina

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük