Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fotósnégyes a Vigadóban

Fotósnégyes a Vigadóban Kultúra

A Vigadó Művelődési Ház szervezésében február 10-én, pénteken  18 órától  Darvas Rezső, Borviz Attila, Pataki Hajnal és Csóti Béla közös, Fotósnégyes című kiállításának megnyitóján vehetnek részt az érdeklődők a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház dísztermében.

Hirdetés
Hirdetés

„Talán 4 éve történt, egy nagyon ködös reggelen véletlenül összefutottunk a Szent Anna-tó partján. Mindannyian azt a csodálatos pillanatot vártuk, amikor az első napsugár megcirógatja a fák hegyét, majd beragyogja a csendben szunyókáló tavat… és amíg erre a pillanatra vártunk, addig jól elbeszélgettünk, sőt, meg is egyeztünk, hogy a következő napkeltére már együtt megyünk. Aztán jöttek a többi napkelték, a gyalogtúrák a Madarasira, együtt fedeztük fel a patakokon a vízeséseket, a befagyott tavak és az őszi erdők szépségét, hagyományainkat, régi templomaink titkait és a napnyugták különleges világát. Sokszor álltunk egymás mellett a felállított állványok mögött, tanácskoztunk azon, hogy ki milyen beállításokat használ, hogyan fogja majd kidolgozni a képet. Sokat tanultunk egymástól és a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy együtt, egyazon helyen ugyanazt a témát fotózva teljesen eltérő hangulatú és kompozíciójú képet készítünk. Sok közös fotózás után – talán épp egy éve – született meg az ötlet, hogy jó lenne közösen is bemutatni munkáinkat. Ezt a válogatást szeretnénk most a közönség elé bocsátani, remélve, hogy szívesen fogadják” – írta ajánlóként Pataki Hajnal.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük