Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A művész nem változtat a Petőfi-szobor alapkoncepcióján

A művész nem változtat a Petőfi-szobor alapkoncepcióján Kovászna megye

Örül annak, hogy pozitív irányba mozdultak el a dolgok, ugyanakkor továbbra is ragaszkodik a szentgyörgyi Petőfi-szoborral kapcsolatos elképzeléseihez – mondta Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész.

Gergely Zoltánt annak kapcsán kerestük meg, hogy a sepsiszentgyörgyi városvezetés hétfőn közölte: mégsem ír ki új pályázatot a Petőfi-szoborra, hanem a kolozsvári szobrász nyertes pályaművének módosított változatát valósítják meg. „Teljes felelősséggel és szakmai tudással állok hozzá, és remélem, hogy jó szobrot fogok készíteni. A Petőfi-figurát illető alapkoncepcióm, amiről korábban is beszéltem, változatlan. Amint a városvezetésnek is elmondtam korábban, csak olyasmit változtatok a szoborterven, ami segíti az alapötletemet, de az alapötletemnek ellentmondó dolgot nem fogok tenni” – mondta a szobrászművész. Amint hétfő esti Facebook-bejegyzésében Antal Árpád polgármester fogalmazott, a „Gergely Zoltán szobrászművésszel folytatott egyeztetések eredményeképp költőóriásunkhoz méltó alkotás kerül majd a leendő Petőfi-térre”.

A szobrászművész azt mondta, örül, hogy a polgármester is úgy nyilatkozott, hogy az alkotói szabadságot megtartaná. „Ilyen szempontból bizakodásra ad okot, hogy olyan kompromisszumot nem kell vállalnom, amit nem vállalnék, és nem kell olyasmit megcsinálnom, amit nem szeretnék” – mondta Gergely Zoltán. Úgy fogalmazott, a tér kialakításával összhangban talán nagyobb is lehetne a szobor – de ezzel kapcsolatban még egyeztetnek a polgármesteri hivatal által megbízott urbanisztikai, építész szakértőkkel.

A pályázat szerint úgy volt, hogy körülbelül két méter 20 centi magas lenne a szobor, vagyis a természetes méretnél egynegyeddel nagyobb, ez a minimális magasság a köztéri szobrok esetében általában, de a hasonló jellegű finomhangolásokat még a helyszínen átgondolja majd az ember – fejtette ki Gergely Zoltán. Eredetileg július 31-ére, Petőfi Sándor halálának évfordulójára tervezték a szoboravatót.

Hirdetés
Hirdetés

A szobrászművészt arról is megkérdeztük, hogy a jelenlegi helyzetben tartható-e a dátum. Elmondta, meglátása szerint nem tartható, hiszen értékes két és fél hónap telt el, amíg nem haladhatott a munka egyáltalán. „Meglátjuk, hogy az egyeztetések milyen ütemben haladnak, de véleményem szerint későbbre készülhet el a szobor, mint július vége” – mondta a szobrászművész. Hangsúlyozta, nagyon örül az új fejleménynek és igyekszik a lehető legjobban elkészíteni a szobrot, és elsősorban szakmai szempontokat vesz figyelembe.

Amint arról beszámoltunk, Sepsiszentgyörgy önkormányzata pár hete jelentette be, hogy új pályázatot ír ki a Petőfi-emlékév keretében felavatandó szobor tervére, miután a közösségi médiában a nyertes pályamunkát, Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész alkotását számos kritika érte a lakosság részéről. A döntésre reagálva a szakmai zsűri kifogásolta, hogy a városvezetés a grémium döntését megváltoztatva enged a lakossági nyomásnak. Az MTI által idézett közlemény szerint a mostani kompromisszumos megoldás a helyi tanács RMDSZ-frakciójának felkérésére született. Ez figyelembe veszi a lakossági igényeket és a szakmai zsűri döntésének is eleget tesz. 

Kiss Judit

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. február 9., 14:21
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Remélem Árpinak lesz annyi esze, hogy nem fog engedni a művész úrnak… Egy rossz szobor (márpedig ez az és pont az alapkoncepció miatt) a polgármester úrnak fog sokba kerülni és neki elég lesz a művésznő terhe is, amit a választók rajta fognak számon kérni,mert lassan csak a művészetekben vagyunk jók és a választók nem (csak) a művészek lesznek!

  • User
    Dátum: 2023. február 9., 18:47
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Ha a feje ne lenne azt hinné az ember, hogy valami csontra éheztetett fotómodell!A művész úr tudja vajon, hogy nemzeti költőnket kellene megformázza? Mert attól tartok, hogy nem ezzel az alkotással kellene formát bontani, mert nem egy magángyűjtő hálószobáját fogja díszíteni, hanem Sepsiszentgyörgy legforgalmasabb sugárútját!

  • User
    Dátum: 2023. február 9., 21:57
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Pont egy híres tanár tanított nekem is némi művészetet, de ez a giccs művész úr…!!! 10% ért kínaiak jobbat ” alkotnának” 😂🤣
    Ezt ki lehet állítani, mint pl Nagy Mózes szobrát a lici udvarára! Az sem 100as közterületre!!! Süsű is max 1 vidámparkba a tengeren!😂😁
    Közpénzből közterületre, azért merészség lenne!!!!!!!!!!!

  • User
    Dátum: 2023. február 10., 8:16
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Hizlalja fel, öltöztesse fel, vegye ki a kezéből azt a tollat és gyúrja át egy kicsit az arckifejezését. Nem baj, ha komor, de ne vágjon ilyen sértődött pofát.

  • User
    Dátum: 2023. február 14., 11:54
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Az iskola sok süket dumát tanít, szlógeneket. Petőfit leszerelték a katonaságnál gyenge fizikuma miatt, a színpadon sem volt jó kellemetlen, gyenge hangja lévén. Végül is mit akarunk, költő szobrot vagy Rambót, döntsünk.

    • User
      Dátum: 2023. február 14., 15:49
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Meggyozodesem , hogy Jezus sem ugy nezett ki , mint ahogy abrazoljak. Hogy a filmrol ne is beszeljek. Tudatunkban megis igy jelenik meg. Na , ez a helyzet Petofivel is !

      • User
        Dátum: 2023. február 14., 18:36
        ÉRTÉKELÉS: 2

        S akkor a rossz, nem valós képet kell még inkább elterjeszteni? Amúgy van egy kis különbség. Jézus kinézetéről nem sokat tudunk, míg a Petőfiéről igen. Még fénykép (dagerrotípia) is készült róla…