Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fokozódik a pulzArt-hangulat

Fokozódik a pulzArt-hangulat Kultúra

Sepsiszentgyörgy önkormányzatának kezdeményezésére először 2013-ban szervezték meg a pulzArt kortárs művészeti fesztivált, mely széles körű sikerének köszönhetően azóta szervesen beépült a város programkínálatába. Sepsiszentgyörgy szeptember 19–22. között immár hetedik alkalommal ad otthont a rendezvénynek. A köztéri pulzArt-hangulat megteremtésén a szervezők már most munkálkodnak: egy szabadban kiállítható installáció elkészítéséről szóló pályázatot hirdettek meg, illetve tudni lehet azt is, mely előadó nyitja idén a négynapos programsorozatot.

A pulzArt kortárs művészeti fesztivál hivatása, hogy a művészet újszerű gondolkodásmódjait mutassa be, illetve hogy ezáltal egy kulturális rést fedjen be Sepsiszentgyörgy életében. A meghívott előadókban közös, hogy mind a művészet határait feszegetik formabontó alkotások létrehozásán és a műfajokkal való kísérletezésen keresztül. Mindazok számára, akik érdeklődnek a kulturális kínálat új trendjei iránt mind nemzetközi, mind hazai viszonylatban, a pulzArt megfelelő táptalajt nyújthat.
A sepsiszentgyörgyi rendezvények idén a Diákok éve tematika köré szerveződnek, ezért a fesztiválon is többségükben olyan produkciók és műhelymunkák szerepelnek majd a programban, amelyek nagyobb teret biztosítanak a fiataloknak a művészet világában való megnyilvánulásra, kibontakozásra.

Hirdetés
Hirdetés

Mindennek megfelelően a fesztivál szervezőcsapata pályázatot hirdetett olyan köztéri installációk elkészítésére, amelyek majd a fesztivál ideje alatt Sepsiszentgyörgy főterén lesznek kiállítva. A három 2500 lej értékű megvalósítási díj elnyerésénél szempont az, hogy az ötlet egyszerű, ám leleményes legyen, illeszkedjék a pulzArt szellemiségéhez és ez évi tematikájához, illetve hogy igényesen, költséghatékony és környezettudatos megoldások érvényesítésével legyen kivitelezve. A felhívás részletes szövege és elbírálási szempontrendszere elérhető magyar és román nyelven a www.pulzart.ro honlapon.

A 7. pulzArt fesztivál nyitókoncertjét szeptember 19-én 18 órától az Egyesült Királyság egyik leg­izgalmasabb új zenei projektje, a bristoli Ishmael Ensemble adja a Tamási Áron Színház nagytermében. Az együttes különböző dzsessz­elemeket kombinál a modern klubzene sajátos elektronika-hangzásaival, mindezt olyan magas színvonalon, hogy még az Egyesült Királyság dzsesszéletének egyébként rendkívül izgalmas mintázatú, folyamatosan új tehetségektől tarkálló szőttesén is kitűnik.

A fesztiválon idén is fő szervezőelv a műfajok közötti átjárhatóság és a nyelvfelettiség. Ennek megfelelően az érdeklődők csupa különlegességre számíthatnak, legyen szó zenei, irodalmi programokról, bábjátékról, színházról, kiállításokról vagy műhelymunkákról.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük