Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Figyeljünk rájuk is!

A ma kezdődő első SepsiBook könyvvásárnak és kortárs irodalmi fesztiválnak megfogalmazott célja, hogy közelebb hozza a közönséghez a könyvet, az olvasás nyújtotta, semmihez sem hasonlítható élményt. Nekünk pedig az a célunk ezzel az írással, hogy a figyelmet egy picit a háromszéki szerzőkre irányítsuk, mert a nagy felhozatalban könnyen „elveszhetnek”.

Hirdetés
Hirdetés

Büszkén újságoljuk, hogy a könyvvásárok és irodalmi fesztiválok állandó sztárjai és húzónevei mellett számos háromszéki író, költő mutatja be új könyvét a hazai közönség előtt.

Az irodalmi paletta is színes: ma 17:30-tól az aréna Porond színpadán mutatják be Bogdán László (1948–2020) Ott túl, nem messze, már egy másik világ volt című első posztumusz kötetét. Majd pénteken 14 órától a Körönd színpadon Borcsa János kritikussal beszélget Zsidó Ferenc író a Világot benépesítő művek című kötetének kapcsán. 18 órától ugyanott lapunk vezető szerkesztőjének, Dimény H. Árpádnak Fák Daphnénak című új verseskötetét mutatják be. Szombaton 11 órától a konferenciateremben a műfordítás kihívásairól Lövétei Lázár Lászlóval beszélget Szonda Szabolcs műfordító a Román triptichon c. kötet kapcsán. Ugyancsak szombaton 16 órától a Porond mutatják be Fekete Vince Halálgyakorlatok című verseskötetét.


Tudománytörténeti, riportkönyvekben sem lesz hiány: ma 16 órától a konferenciaterem Tulit Ilona Hallgató a hátsó padban című könyvét ismertetik. Péntek 16 órától a Köröndön a Háromszék Vármegye Kiadó – Kocsis Károly (szerk.): Előre az Úz völgyében; Boér Hunor – Tamás Sándor: Szent­anna; Zakariás Erzsébet: Asszony­élet Erdővidéken című kiadványait ismertetik.

Szombaton 12 órától a Hármas Alapítvány Kiadó standjánál Márk Attila Az Isten láthatóképpen elősegél. Barabás János emlékiratai, 15 órától a Köröndön Dimény-Haszmann Orsolya A csernátoni Haszmann Pál Múzeum története és 17 órától pedig Veress Dániel (1929–2002) A sepsiszentgyörgyi színház rövid története című könyveket ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Vasárnap 10 órától a Porondon Csinta Samu Álmok álmodói. A sepsiszentgyörgyi futball múltja, jelene, jövője című könyvét mutatják be, 12 órától a Köröndön pedig a szerző Por alatt parázs és az Erdély újranemesítői. Arisztokraták honfoglalása I–II. című könyveiről esik szó.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük