Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tizennégy év után ismét színpadra áll a Semaphore

Tizennégy év után ismét színpadra áll a Semaphore Kultúra

Szombaton 19 órától a Sepsi Arénában 14 év után lép újra színpadra a megyeszékhelyi Semaphore rockzenekar Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970–2010 című könyvének a SepsiBook keretében rendezendő bemutatóján. A részletekbe Dancs Árpád Zsolt dobos avatta be lapunkat.

Az 1993-ban Sztakics István Attila billentyűs és Dancs Zsolt által alapított zenekar dalai hamar utat találtak a közönséghez, heti rendszerességgel koncerteztek a sepsiszentgyörgyi Bunkerben, emellett az erdélyi magyarlakta városok színpadjain is bizonyítottak. Az 1996-os, kazettán kiadott Gondolatok című album megjelenését követő években népes közönség előtt léptek fel a Szent György Napokon, 2000 februárjában háromhetes svédországi turnén vettek részt, aztán a növekvő siker ellenére a zenekar tevékenysége a tagok egyéb elfoglaltságai miatt megszűnt.

Hirdetés
Hirdetés

– Bár nem oszlott fel hivatalosan, 2000 óta nem aktív a zenekar. 2007-ben kértek fel, hogy a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóján koncertezzünk Sepsiszentgyörgyön, azóta nem zenéltünk közösen. A jó barátság azonban megmaradt közöttünk, Makkai Öcsi gitárossal és Sztakics Istivel az István, a Király Székelyföldi Nagyprodukcióban vettünk részt, és már ott felvetődött az ötlet, hogy jó volna ismét együtt zenélni – fejtette ki Zsolt. A megvalósításhoz némi külső nyomás is szükségeltetett.

– Januárban keresett meg Zilahi Csaba, a Kolozsvári Rádió munkatársa, hogy szerkeszt egy könyvet, amelyben a zenekarról is ír, és szeretné, ha a sepsiszentgyörgyi bemutatón koncerteznénk. Rengeteg munkám miatt akkor nem tudtam igent mondani, ám márciusban a SepsiBook szervezői az utcán állítottak meg, mondván: »Zsoli, mese nincs, zenélnetek kell!« A kezdeti döbbenet után felhívtam Öcsit, aki hétvégéken vendéglátózik a Back in Time zenekarral, és kiderült, épp ez a szombatja szabad. Még egy basszusgitárost kellett kerítenünk, hiszen sajnos 2012-ben Szénégető Attila egykori zenésztársunk autóbalesetben éle­tét vesztette, így találtunk rá Benedek Istvánra, aki a Mercedes Banddel ugyancsak zenél a könyvbemutatón. Így jó másfél hónapja komolyan próbálunk.

A 45 perces koncerten a saját dalok mellett feldolgozások is elhangzanak, és meglepetéssel is szolgál a zenekar. „Öt saját dalt játszunk a Gondolatok lemezről, emellett három jól ismert feldolgozást, amelyeket annak idején több százszor előadtunk koncertjeinken. Meglepetésvendégünk is lesz, egy régi »beugrós« zenekari tag” – sorolta. Adta magát a kérdés, várható-e folytatás a szombati koncert után? „Igazán ezt az egy eseményt terveztük, de a próbák során annyira megrohantak a régi emlékek, hogy kedvet kaptunk a folytatáshoz. A munka és a család mellett így 50 felé haladva mindannyiunk számára fontos az efféle kikapcsolódás.”

A kilencvenes évek végén kézről kézre járt a zenekar egyetlen kazettája. „Vélhetően írnánk új dalokat is, emellett a Gondolatok ismertebb dalait ismét felvennénk, hiszen, bár a kazettát bukaresti stúdióban rögzítettük, a megszólalása mai körülmények között már nem piacos. De egyelőre a szombati koncert a legfontosabb!”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások