„Ez egy kicsi színház, mert ő maga is kicsinek tartja magát”

„Ez egy kicsi színház, mert ő maga is kicsinek tartja magát” Kultúra

Évfordulók. Születésnapok. Visszapillantások. Tíz éves a színház, amely egy olyan Ünnep, amire Hatházi András a színészekkel közösen írta meg az előadás szövegét. Vele beszélgettünk, a körülményekről, érzéseiről, az előadásról, szerepkörökről. Az a kérdés is felmerült, hogy vajon színház az egész világ? De valójában mi a színház, és mi a világ?

Először rendez a kézdivásárhelyi színházban, milyen érzés?

– Szeretek dolgozni. Bár ennek sokszor az ellenkezőjét állítom. De lehet, hogy azért, mert még nem tisztáztam le magamban, hogy én tulajdonképpen mivel is szeretnék foglalkozni? Ami mégis „kézdivásárhelyivé” teszi ezt az ittlétet: a városhoz való kötődéseim. Édesapám a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején itt kezdte a pályafutását, mint mezőgazdasági gépészmérnök. Aztán a nyolcvanas évek második felében, én a szövetkezetek kézdivásárhelyi részlegéért feleltem. Emlékeim szerint. De az én emlékeim teljes mértékben megbízhatatlanok. És ide kötnek tágabb családi kötelékek is, no meg barátságok.

Milyen volt ilyen körülmények között dolgozni? Hiszen ez egy kis színház…

– Jó volt. Rendben volt. A munkát a lehetőségekhez mértük. És ami a „kis színház”-at illeti, most spoilerezni fogok: az előadásban hangzik el: „Ez egy kicsi színház, mert ő maga is kicsinek tartja magát. És ezt most nem fejtem ki bővebben.”

Mi jutott először eszébe, amikor felkérték, hogy rendezze meg ezt az előadást?

– Az öröm. A megtiszteltetés, hogy rám gondolnak. A félelem, hogy nem fogok tudni eleget tenni. Az izgalom, hogy mi sül ki belőle. A türelmetlenség, hogy kezdjük már.

Tíz éves az Udvartér Teátrum, erre készülnek. Mi az előadás fő szála? Mire fokuszál?

– Az utóbbi időben a színészekkel közösen írjuk meg az előadás szövegét. Így jobban, közvetlenebbül tudunk beszélni arról, ami érdekel minket. Úgyhogy az első kérdésem a színészekhez az volt, hogy a tíz éves évforduló kapcsán, miről kéne szóljon az előadás? És a majdnem négy hónapig tartó levelezésünk során, kiderült, hogy mindannyiunkat a színház –a kézdivásárhelyi és nem csak, a benne lévő emberek – nézők, színészek és nem csak, a szokásaink, hagyományaink, az otthonunk, a nagyvilág – és nem csak érdekelnek, foglalkoztatnak. Erről szól az előadás. Magunkról. Hol tartunk most ezzel az elmúlt tíz évvel (és nem csak) a hátunk mögött?

Mi okozott nehézséget a próbák lemenetele alatt?

– Gyakorlatilag semmi. Egyetlen pillanatban sem éreztük azt, hogy egy olyan akadállyal szembesültünk volna, ami legyőzhetetlennek, megkerülhetetlennek tűnik. Én legalábbis nem éreztem. Ha volt is ilyen, akkor az inkább az én ihlettelenségem, ötlettelenségem volt, amin azonban a színészek, a technikai munkatársak ötletei hamar átlendítettek. Ezúton is köszönöm nekik!

Kik jelennek meg a színpadon és milyen szerepet töltenek be?

– Egy színész, egy irodalmi titkár és sofőr (egy személyben), egy látványtervező és egy harmadéves színész-hallgató. Ők az Első, a Második, a Harmadik és a Negyedik. No meg egy – szintén harmadéves – dramaturg szakos hallgató Súgói minőségben. Még jelen vannak a Hang, a Fény és két Ügyelő. No meg az önkéntesek és a nézők.

A jövőben is szívesen rendezne Kézdivásárhelyen?

– Amennyiben felkérnek, és időm is engedi, igen.

Végezetül, színház az egész világ?

– Mi a színház? És mi a világ?

Tamás Réka

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások