Felhívás!

Elmélkedés az elmúlásról

Elmélkedés az elmúlásról Kultúra

A mindannyiunk létét kimondatlanul is beárnyékoló elmúlás fájdalma itatja át a kézdivásárhelyi születésű (1965) Fekete Vince legújabb, a budapesti Magvető Kiadónál Halálgyakorlatok címmel megjelent verseskötetének költeményeit. Háromszéki bemutatójára a Sepsibook Könyvvásár és Kortárs Irodalmi Fesztivál alkalmából került sor május 28-án, népes közönség előtt.

„Erdélyi költő vagyok, ennek minden előnyével és hátrányával egyaránt” – vallja magáról a szerző, aki a vele beszélgető Zsidó Ferenc író, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője kérésére kénytelen volt ezen állítását bővebben is kifejteni. Így megtudhattuk, hogy előnynek tekinti „azt a szép tájat, amibe beleszületett” és ahol még „a szíve is másképp dobog”. Ugyanakkor mindazt, amivel Székelyföld hegyei között felcsomagolták. Hátrányként a szülőföld és Budapest között húzódó távolságot éli meg, mert Végel László író szavaival élve „peremvidékről bekerülni a magyar irodalmi köztudatba nem egyszerű dolog”.

Zsidó Ferenc meglátása szerint a kötet nemcsak a témája, hanem a címe – Halálgyakorlatok – tekintetében is mellbevágó, hiszen „a halál egyszeri, szakrális, félelmetes aktus”, a gyakorlatok megnevezés viszont hétköznapiságot, megszokottságot sugall. A szókapcsolatot annak kitalálója a versek kísérleti jellegével indokolta. A megírásukkal ugyanis valami olyasminek a megközelítését gyakorolja, amiről nincsen közvetlen tapasztalata. Erre az életében bekövetkezett nagy változás kényszerítette, amelynek hatására nyolc-kilenc hónapon át költőként elnémult, képtelen volt megszólalni. Ilyen hosszú vajúdás kellett ahhoz, hogy rátaláljon arra a hangra, nyelvre és ritmusra, amelyen ismét megfogalmazhatja a belőle kikívánkozó mondanivalót.

A kötet tartalmát mintegy keretbe foglalja a halállal szembesítő kezdő és a születésről szóló záró költemény. Nem véletlenül, hanem mert a költő úgy gondolja, hogy a születés és a halál intenzív pillanata az emberi tudat legmélyebb rétegeiben, a fájdalom és a gyönyör érzetével egy zugba van elrejtve.
A főszerkesztő rámutatott, hogy mindkét vers fontos motívumaként jelenik meg a születést és a halált egyaránt szükségszerűen kísérő és annak folyamatában kiemelt szerepet játszó sírás, egyértelműsítvén, hogy az öröm és bánat elmaradhatatlan tartozéka. A mondanivalóját illetően pedig ez a versgyűjtemény a halálra, a testi-lelki romlásba készülés összefoglalójának is tekinthető.

Fekete Vince egzisztencialista panoptikumként határozta meg a könyvet alkotó ötvenhat költeményt, amelyekben vagy a hősök beszélnek magukról, illetve a leggyakrabban megszólaló, emlékeket, álmokat, hallucinációkat felidéző női főszereplő róluk. A szereplőkben gyakran felbukkan az elindulás motívuma, azonban a megérkezésről kevesebb szó esik. A költő szerint azért, mert ebben a kötetben és ebben az értelemben nem akarunk megérkezni, hiszen az a léttől való megválásunkat jelenti. Bár ki tudja? – tette fel magának az emberiségben örökösen visszatérő, de ez idáig megválaszolatlanul maradt kérdést. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások