Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Borcsa Imolát díjazza a Székelyföld

Borcsa Imolát díjazza a Székelyföld Kultúra

A mai napon kerülnek kiosztásra Csíkszeredában a Székelyföld című kulturális folyóirat díjai. A XXIII. évfolyamában járó lap évről évre elismerésben részesíti legjobbnak ítélt szerzőit.

Hirdetés
Hirdetés

A díjazottak az előző év kiemelkedő szépirodalmi és tudományos közleményeinek szerzői közül kerülnek ki, s ugyancsak díjazzák a fiatal írók közül azokat, akik önálló kötettel ugyan még nem rendelkeznek, de figyelmet érdemlő alkotásokkal jelentkeztek az elmúlt évben a Székelyföldben. Az idei év kitüntetettje Háromszékről a Kézdivásárhelyen élő és gyógyszerészként dolgozó Borcsa Imola, akinek a Szabó Gyula-emlékdíjat adományozza a szerkesztőség.

Borcsa Imola a Nagy Mózes Elméleti Líceumban érettségizett, majd Kolozsvárt a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karán szerzett oklevelet. Irodalmi téren a rövidpróza művelője. Első novellája 2014-ben jelent meg a kolozsvári Helikonban, ahol azóta is rendszeresen közöl. Emellett írásai jelennek meg a Székelyföldben, az Irodalmi Jelenben és különböző irodalmi portálokon. 2017-ben elnyerte az Irodalmi Jelen debüt díját. Egyik novelláját beválogatták az Erdélyi Szép Szó című antológia 2018-as kiadásába.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások