Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bemutatkozott a Vasárnap.hu

Bemutatkozott a Vasárnap.hu Kultúra

Ismerkedés, valamint eszme- és véleménycsere céljából szervezett előadásokkal fűszerezett tanácskozást a Vasárnap (www. vasarnap.hu) internetes újság szerkesztősége és a lapot kiadó Kovács K. Zoltán Alapítvány vezetősége szerdán Sepsibükszádon. A rendezvényre a székelyföldi közéleti és vallási média képviselői, illetve politikusok kaptak meghívást. Jelen volt Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviselője is.

Elsőként a község polgármestere, Bács Márton Csaba köszöntötte az egybegyűlteket, és ismertette tömören a 98%-ban magyarok lakta település történetét. Kovács-Pifka Péter alapítványi elnök a kereszténydemokrata értékrend képviselője és hirdetőjeként határozta meg az alig több mint egy esztendeje indított lap irányvonalát. Így nem véletlen, hogy fő célkitűzéseik közé a fiatalok megszólítását, a hiteles tájékoztatást, a keresztény szellemiségben történő közösségépítést és a nemzeti tudat erősítését sorolta.

Vágvölgyi Gergely főszerkesztő, köszönetet mondván az együttműködési szándék elfogadásáért és a vendégszeretetért, amiben részesítették őket, megerősítette, egy olyan újságot szeretnének, amely kielégíti a keresztény értékrendet valló, minőségi olvasnivalóra vágyók igényeit, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül. Szókimondó, bátor hangvitelű, határozottan állást foglaló, de az őszinteségével senkit sem bántó kiadványt. Munkatársaival együtt modern keresztes lovagokként sorakoznak fel és vonulnak ki a csatatérre az élet, a teremtett világ, a házasság és hagyományos család védelmében. Ezek ugyanis egyre jobban támadott fogalmak, illetve intézmények.

Hirdetés
Hirdetés

Mindennek politikai vetületei is vannak, így harcuk egy részét a politikai színtéren kell megvívniuk, ezért bevallottan és nyíltan támogatják a keresztény erkölcsi rendet felvállaló és védelmező politikusokat. Az írott szó fegyverével küzdenek, ezért nem csak tájékozódást, hanem támpontot és kapaszkodási felületet, szellemi és lelki muníciót, feltöltődést nyújtó tartalmat is szeretnének biztosítani napról napra olvasóiknak. Mindezek érdekében viszont nem egyházi lapként, hanem közéleti portálként akarnak fellépni. Ennek egyik módja a nem rivaldafényben, hanem a háttérben szerényen meghúzódó, de a nemzet és kereszténység érdekében szívósan dolgozó embereknek a példaállítás és elismerés szándékával történő bemutatása, megszólaltatása.

A továbbiakban Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, a romániai magyar politikának a rendszerváltástól napjainkig való alakulásáról, míg a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke, Kelemen Szilárd Péter a fiatalok szervezeteiről beszélt. A Hargita Népe főszerkesztője, Sarány István a romániai magyar sajtó, a Mária Rádió műsorigazgatója, Karácsony Tibor atya a keresztény média múltjáról és jelenéről értekezett, Kassab Adonis újságíró pedig a közel-keleti keresztények helyzetét ismertette. Az elhangzottakre a későbbiek során visszatérünk.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 18., 22:16
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Logó- és névtolvajok! (Meg kell nézni az itthoni Vasárnapot.) Nem szégyellik szembe hazudni az embereket. Mindent elmond róluk, abszolút mindent.