Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Világerejű imádságra hívja Ferenc pápa a Föld összes keresztényét

Világerejű imádságra hívja Ferenc pápa a Föld összes keresztényét Külföld

A Miatyánk-imádság közös elmondására szólította fel a világ keresztényeit az új koronavírus-fertőzés (Covid-19) teremtette helyzetben, időpontként március 25-én déli 12 órát (Romániában 13 óra) jelölve meg Ferenc pápa az interneten sugárzott beszédében.

Hirdetés
Hirdetés

A katolikus egyházfő a keresztény egyházak és közösségek vezetőihez, valamint az összes hívőhöz fordult attól függetlenül, melyik keresztény felekezethez tartoznak, emeljék szavukat együtt az égbe. A pápa hangsúlyozta, a járvány emberpróbáló napokat teremtett, az emberiség a pandémia fenyegetésétől retteg. Ferenc pápa azt kezdeményezte, a keresztények közösen könyörögjenek az Úrhoz egyszerre és egy időpontban mondva el a Miatyánk-imádságot: március 25-én déli 12 órakor. 

Az egyház ezen a napon ünnepli a Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét, amelyen az Úr születésének hírül adására emlékeznek.

Ferenc pápa hozzátette, hogy március 27-én este hat órakor ő a Szent Péter-bazilika bejárata előtt, a bazilikához vezető lépcsősor tetején mond imát. Hangsúlyozta, a lezárt Szent Péter tér teljesen üres lesz, de imájához lélekben mindenki csatlakozhat a kommunikációs eszközökön keresztül.

A jövő pénteki imádság végén a pápa a Róma városának és az egész világnak szóló Urbi et Orbi áldását adja. Az áldás a rendkívüli pillanatot bizonyítja, mivel ezt a teljes búcsúval járó áldást az egyházfő a hagyomány szerint általában csak karácsony és húsvét vasárnap szokta megtartani.  Az Urbi et Orbi latin formuláját meghallgató és ezt fogadó szenvedők és haldoklók bűnbocsánatban részesülnek.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 25., 20:31
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A Pápának halvány fingja sincs, hogy mi történik a világban.Azt hiszi,hogy szentelt vizzel s tömjénnel el lehet riasztani a járványt.