Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vasárnap is tüntettek Budapesten

Vasárnap is tüntettek Budapesten Külföld

Az önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény ellen demonstráltak civil szervezetek, az ellenzéki pártok támogatásával vasárnap Budapesten.

A tüntetésen Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének vezetője azt mondta, hogy a kormányzat nem védi meg a dolgozókat. Hangsúlyozta, hogy sztrájkolni fognak minden munkahelyen, harcolni fognak a törvény ellen, mert nem engedik, hogy „rabszolgaság legyen Magyarországon”. Azt mondta, hogy olyan emberek kényszerítik a magyar munkavállalókra a jogszabályt, akik életükben nem dolgoztak. Közlése szerint az egész országban tiltakoznak a „rabszolgatörvény” ellen és azt üzenik, hogy elég volt. Többen erősebbek vagyunk – fogalmazott az érdekképviseleti vezető.

Szepesházi Péter lemondott bíró a közigazgatási különbíróságok felállításáról szóló törvényt bírálta. Úgy vélekedett: kétséges, hogy a különbíróságokban megmarad-e a magyar bírói függetlenség maradéka. Ez annál is inkább kétséges, mert az Országos Közigazgatási Bírói Tanácsnak nem döntő szava, csupán véleményezési jogköre lesz a bíróságok felállításával kapcsolatban.

Felszólaltak az ellenzéki pártok

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a hatalom az elmúlt nyolc évben Európa szegényházává változtatta Magyarországot. Mivel a ma felnövő gyermekek a felnőttektől várják, hogy megvédjék a jövőjüket, ezért kötelességük tiltakozni a „rabszolgatörvény” ellen.

Bősz Anett liberális politikus, független országgyűlési képviselő azt mondta, hogy alapvető jogaiban egyetlen kormány sem korlátozhatja az embereket, ezért elég volt a hatalom elnyomó intézkedéseiből.

Demeter Márta, az LMP társelnöke, parlamenti képviselője a „rabszolgamunka” helyett tisztességes béreket követelt. Mint mondta: elég volt a multikat kiszolgáló politikusok hatalmából.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök elárulja saját hazáját és egész népét, mert a „rabszolgatörvény” családok millióit fogja szétszakítani.

Szél Bernadett független képviselő úgy vélekedett, hogy összefogással lehet csak véget vetni az elnyomásnak. Nem akarunk orbáni munkaalapú társadalomban élni – mondta.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke,  országgyűlési képviselője azt mondta: elege van abból, hogy a kormány átgázol mindenkin, miközben megtűri a csalókat és a rablókat.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: azért demonstrálnak, mert az országra, a népre támadt saját kormánya. Hangsúlyozta: „ugyan jobbikos vagyok, de mindenkinek meg fogom a kezét, aki segít, hogy ezt a kormányt lerántsam a népem hátáról”.

A demonstráción felolvasták Beer Miklós katolikus püspök üzenetét, aki erőszakmentességre szólította fel a demonstráció résztvevőit. Mint írta: tiszteli a tiltakozók elszántságát, de a gyújtogatás és az erőszak aláássa a békés célok elérésének szándékát. Jézus azt üzente, hogy békésen álljatok ki az igazatokért – fogalmazott levelében a főpap.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, hogy jelenleg is 55 olyan embert tart fogságban a rendőrség, akiket az elmúlt napok demonstrációi alkalmával vettek őrizetbe. Követelte, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

Világító mobiltelefonokkal tiltakoztak

A tüntetők a Hősök terén gyülekeztek, ahonnan az Andrássy út, Teréz körút, Bajcsy-Zsilinszky útvonalon az Alkotmány utcába vonultak. A menetet az ellenzéki pártok női politikusai vezették, akik a „Tiltakozunk a „rabszolgatörvény” ellen” feliratú molinót tartották maguk előtt.

Amikor a menet eleje az Alkotmány utca végére, a Kossuth térhez ért, a vége még a Nyugati pályaudvarnál volt. A demonstrálók megtöltötték a teljes Alkotmány utcát. A tüntetők nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, illetve sok MSZP-s, DK-s, Jobbikos és Momentumos zászlót is lehetett látni a tömegben.

A demonstráció végén a tüntetés résztvevői tiltakozásképpen fejük fölé tartották a világító mobiltelefonjaikat, illetve a rendezvény hivatalos részének lezárása után egy jelentős részük a Kossuth térre, az Országgyűlés épülete elé vonult.

A rendőrség két személy ellen intézkedett

A rendőrség honlapján arról számolt be, hogy az V. kerületi Alkotmány utcában egy férfit a rendőrök a szervezők kérésére kiemeltek a tömegből. A férfi a résztvevőkkel szemben agresszíven viselkedett és egy embert meg is rúgott. A rendőrök garázdaság miatt előállítják.

Emellett a rendőrök intézkedtek egy másik 53 éves férfivel szemben is, aki teleszkópos botot, „viperát” és gázsprayt tartott magánál a gyűlésen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság honlapján azt is közölte: a demonstráció szervezője 18 óra 21 perckor bejelentette a rendezvény végét.

A tüntetők ezután a Kunigunda utcába vonultak az MTVA székházához.

Élő adásban akarták beolvasni követeléseiket az ellenzéki politikusok

Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, a demonstrálókkal vonuló ellenzéki politikusok be akarják olvastatni követeléseiket a közmédiában.

A helyszínen több parlamenti képviselőt rendőri kíséret mellett beengedtek az MTVA-székházba. Köztük volt Kepli Lajos és Stummer János jobbikos képviselő, Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője, Kunhalmi Ágnes, MSZP-s képviselő, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.

A rendőrség honlapján azt írta: a Kunigunda utcában összegyűltek közül többen petárdákkal, üvegekkel és más tárgyakkal dobálták meg a biztosításban részt vevő rendőröket, majd a rendőrsorfalra nyomták az elöl állókat, akik közül néhányan a földre kerültek, rosszul lettek. A rendőröket ért erőszakos támadás, illetve a demonstráció első soraiban tartózkodók testi épségének védelme érdekében a rendőrök többszöri felszólítást követően könnygázt alkalmaztak.

A rendőrök a sérülteket a sorfal mögé kísérték, intézkednek egészségügyi ellátásukra – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük