Felhívás!

FRISSÍTVE: Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése

FRISSÍTVE: Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése Külföld

Újabb esélyt kap a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése – írta Varga Judit magyar igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

“A szervezők mellett én is az Európai Bizottsághoz fordultam, és kértem az aláírásgyűjtési időszak meghosszabbítását tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tagállamok által elrendelt utazási és kijárási korlátozások rendkívül megnehezítették az aláírásgyűjtést. Sikerként könyvelhetjük el, hogy a Bizottság mai javaslata szerint az uniós polgárok számára ismét megnyílik a lehetőség a kezdeményezés támogatására” – áll a miniszter bejegyzésében.

Amennyiben az Európai Parlament és a tanács elfogadja a javaslatot, további hat hónappal hosszabbodik majd meg az aláírásgyűjtés időszaka. A példaértékű magyar összefogásnak köszönhetően már több mint 1 millió uniós polgár támogatását bírja a kezdeményezés. Azonban az 1 millió aláírás kritériuma mellett azt a feltételt is teljesíteni kell, miszerint legalább 7 tagállamban meghatározott számú aláírást kell elérni – figyelmeztetett a miniszter.

“Ne feledjük el, minél több aláírás gyűlik össze, annál erősebb lesz a közös üzenet. Minden magyar aláírás számít!” – írta Varga Judit.

Vincze Loránt: méltányos az Európai Bizottság döntése az aláírásgyűjtés meghosszabbításáról

Enyhén megkésettnek, de méltányosnak és igazságosnak tartja Vincze Loránt néppárti európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság döntését, mely szerint fél évvel meghosszabbítják a folyamatban levő európai polgári kezdeményezések aláírásgyűjtésének az időtartamát.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusának nyilatkozatát a szövetség közleménye idézte szerdán. Az európai polgári kezdeményezések parlamenti jelentéstevői és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöki tisztségét is betöltő politikus azért tartotta méltányosnak és igazságosnak a döntést, mert – mint fogalmazott – a legtöbb uniós országban hónapok óta kijárási korlátozások vannak érvényben, és ez jelentősen megnehezítette az aláírásgyűjtések megfelelő népszerűsítését, és teljes mértékben ellehetetlenítette a papír alapú aláírásgyűjtést.

Vincze Loránt arra emlékeztetett, hogy március 17-én jelentéstevői minőségében kérte Vera Jourová alelnököt és Ilze Juhansone főtitkárt, hogy a koronavírus-járvány kapcsán elrendelt megszorító intézkedések miatt az Európai Bizottság (EB) hosszabbítsa meg a futó polgári kezdeményezések határidejét. Ezt később több polgári kezdeményezés polgári bizottsága és más EP-képviselők is kérvényezték.

Az RMDSZ összefoglalója szerint az EB hat hónapos hosszabbítást hagyott jóvá a március 11-én folyamatban levő aláírásgyűjtésekre. További három hónapos hosszabbításra is lehetőség nyílik, ha a tagállamok több mint felében vagy az unió összlakossága legalább 35 százalékának otthont adó tagállamokban a határidő lejártakor is az aláírásgyűjtést nehezítő intézkedések lesznek érvényben. A bizottság többször is élhet a három hónapos hosszabbítás lehetőségével, de az aláírásgyűjtések összidőtartama nem haladhatja meg a két évet.

Az EB friss döntéseit még az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is meg kell erősítenie.

“Jelentéstevőként azon leszek, hogy minél hamarabb és zökkenőmentesen fogadjuk el a bizottsági javaslatot, hiszen az a részvételi demokrácia és az európai polgárok érdekeit szolgálja” – jelentette ki az RMDSZ EP-képviselője.

Az RMDSZ híradása szerint az EB a több mint 1,3 millió EU-s állampolgár által már aláírt Minority SafePack polgári kezdeményezés kérdésével is foglalkozott. Utóbbi kapcsán március 23-ára volt beütemezve a nyilvános meghallgatás az Európai Parlamentben, az EB-nek pedig július 10-ig kellett volna közzétennie álláspontját. Az új intézkedések értelmében az Európai Parlamentnek a lehető legrövidebb időn belül kell megszerveznie a nyilvános meghallgatást, amikor a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi, a bizottságnak pedig a meghallgatástól számítva három hónapon belül kell közzétennie álláspontját.

“Megnyugtató számunkra, hogy az Európai Bizottság nem akarja elsietni álláspontja közzétételét. Az, hogy három hónapot biztosítanak álláspontjuk kialakítására, azt a szándékot jelöli, hogy érdemben kívánnak foglalkozni a kezdeményezésekkel” – idézte az RMDSZ közleménye Vincze Lorántot, aki a FUEN elnökeként a Minority SafePack nemzetközi kampányát koordinálta.

Az SZNT úgy értékeli: további fél évet kapott az aláírásgyűjtésre

A nemzeti régiók európai polgári kezdeményezését elindító Székely Nemzeti Tanács (SZNT) úgy értékeli: további fél évet kapott az aláírásgyűjtésre, és arra, hogy a kezdeményezés érvényességének második – területi – feltételét is teljesítse.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében az SZNT az Európai Bizottság szerdai javaslatára reagált, amely szerint valamennyi folyamatban levő európai polgári kezdeményezés esetében hosszabbítsák meg fél évvel a támogató aláírások gyűjtését. A hosszabbítást amiatt kérték az érintettek, hogy a koronavírus-járvány, és az emiatt bevezetett korlátozások ellehetetlenítették a kezdeményezés népszerűsítését és a papír alapú aláírásgyűjtést.

Az SZNT ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a halasztás egy javaslat, amit az Európai Parlamentnek és az Európai Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

Közleményben üdvözölte a határidő kitolását az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is. A Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetsége reményét fejezte ki, hogy “az EU intézményei, valamint a magyarellenes erők nem gördítenek akadályt a határidő meghosszabbítása elé, és így az elkövetkező hat hónapban összegyűlhet a kellő mennyiségű szignó az eddig hiányzó országokból is”.

A pártszövetség arra utalt, hogy a szabályzat szerint egy polgári kezdeményezés akkor érvényes, ha támogatására sikerül egy év alatt összegyűjteni egymillió aláírást, úgy, hogy az aláírások száma hét országban haladja meg az illető ország EP-képviselői számának hétszázszorosát. A nemzeti régiók polgári kezdeményezését több mint 1,2 millió EU-állampolgár támogatta, de a küszöböt csak három országban: Magyarországon, Romániában és Szlovákiában sikerült átlépni.

Az EMSZ kijelentette: folytatják az aláírásgyűjtést, hogy akár kétmillió aláírással “hangsúlyosan és megkerülhetetlenül” helyezzék fel “az európai döntéshozók problématérképére” “a nemzeti régiók tudatos elsorvasztására törekvő állampolitikákat, valamint ugyanezen régiók megvédésének halaszthatatlan szükségszerűségét”.

A nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés azt kéri, hogy az EU kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Biztosítsa e régiók számára az esélyegyenlőséget az EU-s pénzforrások elérésében úgy, hogy az unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

Az Európai Bizottság az európai polgári kezdeményezések határidejének meghosszabbítását javasolja

A koronavírus okozta járvány miatt az Európai Bizottság az európai polgári kezdeményezések határidejének 6 hónapos meghosszabbítását javasolja – közölte az uniós bizottság szerdán. Ez vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókra irányuló polgári kezdeményezésére is.

A koronavírus-világjárványra tekintettel az Európai Bizottság javaslatot terjesztett elő, melyben az európai polgári kezdeményezések kapcsán egyes határidők módosítását javasolja a támogató nyilatkozatok összegyűjtése és ellenőrzése, valamint a kezdeményezések vizsgálata tekintetében.

A javasolt intézkedések átmeneti jellegűek, és a szervezők által a koronavírus-járvány során tapasztalt kihívások kezelésére irányulnak, mivel a járványhelyzet gyakorlatilag ellehetetlenítette a kezdeményezéseket népszerűsítő kampányokat és a nyomtatott támogató nyilatkozatok gyűjtését.

Az Európai Bizottság a nyilatkozatok összegyűjtésére vonatkozó határidő 6 hónapos meghosszabbítását javasolja mindazoknak az európai polgári kezdeményezéseknek az esetében, amelyek már folyamatban voltak, amikor 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet világjárványnak nyilvánította a koronavírus-járványt. Ez többek között a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított kezdeményezést is érinti. Az uniós bizottság a támogató nyilatkozatok gyűjtésének határidejét ennél tovább is meghosszabbíthatja, ha a koronavírus-világjárvány kapcsán vagy egy új járványhullám miatt ennél hosszabb ideig szükséges a tagállami intézkedések alkalmazása.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 21., 17:20
    ÉRTÉKELÉS: -1

    1.000.000! A magyarnak mi köze 1 más kissebbséghez?! Rég volt az, hogy gumicsizmát akart venni az ember, de kapott fagyasztott halat is!😆😆😆😂🤣

    • User
      Dátum: 2020. május 22., 10:21
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Európai polgári kezdeményezés. Pont az a lényeg, hogy olyan kezdeményezés lesz sikeres, aminel 1. összegyűl az 1 millió aláírás (minimum), 2. legalább 7 tagállam is támogaja a kezdeményezést.
      Az egymillió magyarnak az a köze más kisebbséghez, hogy nélkülök semmire sem megyünk. Ideje lenne már ebből a felsőbbrendűségű komplexusból visszavenni, mert nem vagyunk a világmindenhatói!

  • User
    Dátum: 2020. május 23., 23:44
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A kezdemény szalagcímének fogalmazói véleményére lennék kíváncsi. – Mondják, mikor ezeket a szavakat összeszedték s odaszegelték az elejibe, gondoltak Kurcsi geri bá és nője, Véri köpetére, akik négy – öt nekifutás után se tudták, mit akarnak velük aláíratni. Vagy a könnyebbség miatt arra gondoltak, hogy ezt a hüje cimet könnyen fordítják franciára. – Hányasotok volt franciából? Magyarból és önismeretből jólelkűen minusz kettest is alig adnék.