Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Idén nem lesz karácsonyi díszkivilágítás Budapesten

Idén nem lesz karácsonyi díszkivilágítás Budapesten Külföld

Idén nem építi ki a karácsonyi díszítővilágítást a fővárosi önkormányzat az általa kezelt helyeken a jelenlegi gazdasági helyzetre tekintettel – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes előterjesztését 18 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett támogatta a testület.

Az intézkedés révén 28,3 millió forintot lehet spórolni, illetve – mint írták – jelentős mennyiségű szén-dioxid kibocsátásának csökkentése is elérhető. Az előbbi összeget az általános tartalékba csoportosítják át.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a döntés értelmében nem lesz díszkivilágítás például az V. kerületben, a Váci utcában a Vörösmarty tér és Fővám tér közötti szakaszon és a környező kis utcákban, valamint a Deák Ferenc utcában és a Városháza parkban. A VI. kerületben az Andrássy út egy részén, az Oktogonon, a Nagymező utcában, a Liszt Ferenc téren nem lesz karácsonyi díszkivilágítás, az I. kerületben pedig a Batthyány téren és a Clark Ádám téren.

forrás: MTI

fotó: Beliczay László

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük