Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Támadássorozat Franciaország ellen

FRISSÍTVE: Támadássorozat Franciaország ellen Külföld

Legalább három halottja és több sebesültje van annak a késes támadásnak, amely csütörtök reggel történt Nizzában. A tettest, aki még elfogásakor is „Allah akbart” kiáltozott és feltételezhetően iszlamista terrorista indítékkal ölt, elfogták a rendőrök. FRISSÍTÉS: Lelőttek egy késes támadót Avignonban, támadás érte a szaúd-arábiai francia konzulátust is.

Hirdetés
Hirdetés

Késes támadás történt csütörtökön a dél-franciaországi tengerparti városban, Nizzában, az esetnek három halottja – két nő, egy férfi – és több sérültje van. A támadás helyi tudósítások szerint a helyi Notre-Dame-bazilikában történt. Az egyik áldozat még el tudott menekülni a templomból, de az utcán belehalt súlyos sérüléseibe. A rendőrség megerősítette a támadás hírét és azt tanácsolta az embereknek, hogy kerüljék el a környéket.

A Reuters hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva három halottról számolt be, és arról írt, hogy az áldozatok egyikét, egy nőt állítólag lefejeztek, és hasonlóról számolt be Marine Le Pen jobboldali politikus is. Az AFP francia hírügynökség kormányzati forrásokat idézve két halottról adott hírt.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitter közösségi portálon bejelentette: válságstábot hívott össze a helyzet megvitatására.

Nizza polgármestere ugyancsak a Twitteren azt írta: minden jel arra utal, hogy terrortámadás történt. Christian Estrosi szerint a tettes – akit kórházba szállítottak – az Allah akbar kifejezést hajtogatta, egy helyszíni tudósító szerint még akkor is, amikor a rendőrök elfogták.

„Ami sok, az sok!” – dühöngött Estrosi. „Itt az ideje, hogy Franciaország feloldozza magát a béke törvényei alól annak érdekében, hogy végleg eltörölje az iszlamofasizmust területéről” – tette hozzá.

A BBC World tudósítója arról számolt be, hogy a támadás Nizza vegyes etnikumú negyedében történt, a Notre Dame bazilika közelében, ahol egy mecset és egy zsinagóga is található. Felhívta a figyelmet, hogy a támadás a muszlimok egyik legfontosabb ünnepén, Allah próféta születésnapján történt.

Emmanuel Macron francia elnök a történtek miatt Nizzába utazik.

Párizsban a parlament úgy döntött, hogy egyperces csenddel fejezi ki szolidaritását az áldozatokkal és hozzátartozóikkal.

A támadás ügyében a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot terrorista indíttatásból elkövetett gyilkosság és gyilkossági kísérlet miatt.

A feltételezett elkövetőt a rendőrök letartóztatták – jelentette be a polgármester.

FRISSÍTÉS: Agyonlőttek egy késes támadót Avignonban

Agyonlőtt a francia rendőrség az ország déli részén, az Avignonhoz közeli Montfavet-ban csütörtökön egy férfit, aki a hatóság tájékoztatása szerint késsel fenyegetett járókelőket az utcán.

A Europe 1 nevű francia rádiócsatorna értesülése szerint a férfi azt kiáltozta, hogy allahu akbar (Allah hatalmas).

FRISSÍTÉS 2: Arab férfi késelt a francia konzulátuson

Őrizetbe vettek egy szaúd-arábiai férfit, aki késsel megtámadott és megsebesített egy őrt Franciaország dzsiddai konzulátusán – számolt be az SPA szaúdi állami hírügynökség csütörtökön.

Egyelőre nem tudni, hogy mi volt a támadás indítéka. Az őrt kórházba szállították, de nincs életveszélyben. A francia nagykövetség közleményben elítélte a támadást.

A nyugati és a muszlim országok között kiéleződött a feszültség azóta, hogy egy Franciaországban élő csecsen fiatal október közepén meggyilkolta Samuel Paty tanárt. A támadó azért fejezte le Patyt, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján.

Szaúd-Arábia kedden elítélte a Mohamed prófétát sértő, a muszlimok szerint istenkáromló karikatúrákat.

FRISSÍTÉS 3: A legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget

Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a csütörtöki nizzai támadást követően – jelentette be a francia miniszterelnök. Jean Castex hozzátette: a kormány határozott és könyörtelen választ ad a „gyáva és barbár” tettre.

FRISSÍTÉS 4: Iohannis: Románia Franciaország mellett áll a szélsőségesség elleni harcban

Döbbenetének adott hangot Klaus Iohannis államfő a csütörtöki nizzai támadással kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy Románia Franciaország mellett áll a szélsőségesség elleni harcban.

„Döbbenettel értesültem a nizzai Notre-Dame templomnál történt szörnyű támadásról. Gondolataink most az áldozatok családjai felé irányulnak. Románia Franciaország mellett áll a szélsőségesség elleni harcban. Egységesen kell fellépnünk állampolgáraink gondolat- és vallásszabadsághoz való jogának védelme érdekében” – írta az államfő egy Twitter-üzenetben.

FRISSÍTÉS 5: Macron elítélte a terrortámadást

Elítélte a három ember életét követelő nizzai késes támadást csütörtökön a dél-franciaországi városban Emmanuel Macron francia államfő.

Országunkra iszlamista terrorista támadt rá – hangsúlyozta az elnök a csütörtökön a nizzai Notre-Dame bazilikában elkövetett merényletre utalva, és Franciaország támogatásáról biztosította a katolikus közösséget.

Az államfő ígéretet tett arra, hogy francia területen további katonákat  vonultatnak fel az imahelyek – közöttük a templomok – védelmére.

(hirado.hu/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2020. október 30., 14:14
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Ő nem akar semmit csak azt mondja és teszi amit a Merkel-Macron tandem kioszt neki…ő csak a kisegér amely a hídon dűbörög a 2 elefánttal…jó van na csk egyel és egy makival.

  • User
    Dátum: 2020. október 29., 19:24
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szomorú! Ha kellett nekük gyarmat ez lett a következménye! Orbán Viktort elitélik, de ha gyurcsányok vezetnék Mo.ot az egész Kárpátmedence tele lenne velük! Egyedüli megoldás VISSZA AFRIKÁBA VELÜK!!!
    Akik/akik őket pártolják menjenek velük melegebb éghajlatra!