Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Franciaországban minden nő számára ingyenessé teszik az esemény utáni tablettát

Franciaországban minden nő számára ingyenessé teszik az esemény utáni tablettát Külföld

Franciaországban minden nő számára, kortól függetlenül ingyenes lesz a sürgősségi fogamzásgátlás avagy az esemény utáni tabletta a gyógyszertárakban, vény nélkül – jelentette be Francois Braun egészségügyi miniszter a 20 Minutes ingyenes napilapnak adott interjúban.

„A nők fogamzásgátlását illetően megerősítjük a nők védelmét azzal, hogy kortól függetlenül ingyenessé tesszük vény nélkül az esemény utáni tablettát” – fogalmazott a tárcavezető.

Az eleinte csak a kiskorú lányok, az év eleje óta pedig minden 25 év alatti nő számára a gyógyszertárakban ingyenesen kérhető tabletta minden francia nő számára ingyenessé válik, mert „a kormány konkrétan tesz azért, hogy a nők anyagi okokból ne mondjanak le a sürgősségi fogamzásgátlásról, ez ugyanis jelenleg a legfőbb indoka a lemondásnak” – jelezte közleményében Isabelle Romem, a nők és a férfiak közötti egyenlőségért felelős kormánytag. „Miközben a konzervativizmus erősödését látjuk Európában és a világon, a mi kormányunk most is bebizonyítja, hogy a nők és férfiak közötti egyenlőség, valamint a nőknek a saját testük feletti rendelkezéshez való joga abszolút prioritást élvez” – tette hozzá.

A kormány a szexuálisan terjedő betegségek szűrését is ingyenessé teszi a 26 év alattiak számára, orvosi beutalóra sem lesz szükség.

Mindkét intézkedés a társadalombiztosítás finanszírozását 2023-ra előíró törvénytervezetben szerepel, amelyet szeptember 26-i ülésén vitat meg a kormány.

(forrás: MTI, fotó: pexels.com)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. szeptember 26., 12:49
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Ez a baj a mai világban, hogy a kiskorú lányok baba helyett mással játszadoznak. Ha magukkal játszadoznának még ezzel sem lenne baj, kaphatóak ma már műdildók óriási választékban, ezt használva nem lenne baj belőle. Nem is csoda, ha kiskortól már tucatnyi partnerei vannak, egyiket a másik után váltogassa, mert a közösségi oldalakon kell pucsítani folyamatosan. Mire eléri azt a kort, hogy férjhez mehetne annyira ki lesz égve, hogy nem kívánja a férfiakat már, szépségük elmúlta előtt jó esetben találnak egy öregembert, akibe szerelmesek lesznek és eltartja annak a vagyona majd. De egyedül kell megöregedjenek, mert a celebvilágból megöregedve a kutyának nem fognak kelleni!

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 26., 15:56
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A túlnépesedés ellen ez az egyik legolcsóbb intézkedés rövid távon. A családtervezés bizony sok munkával jár és temérdek pénzbe kerül aminek a sikeressége nem garantált. Így kidobnak a piacra egy pirulát amitől a kisasszony élvezheti az „életet” és ha gyakran nyitogassa az „ajtókat” akkor még akkor sem fog teherbe esni amikor szeretne. De majd később elválik.

  • User
    Dátum: 2022. szeptember 27., 10:42
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nalunk inkabb a romatelepekre kellene kijarni felvilagositasra, a segely melle automatikusan kiosztani nekik a tablettakat. Ahol mar a purecek csupasz pisztollyal lovoldoznek, nekik nem jut mas jatekra penz, ok maskepp babaznak mar