Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A román külügy párbeszédet szorgalmaz az Európai Bizottság és Magyarország között

A román külügy párbeszédet szorgalmaz az Európai Bizottság és Magyarország között Külföld

Az Európai Bizottságnak és Magyarországnak aktív párbeszédet kell folytatnia egymással az Európai Unió egységének megerősítése érdekében – hangsúlyozta a bukaresti külügyminisztérium pénteki közleményében az Agerpres hírügynökség megkeresésére reagálva.

A román közszolgálati hírügynökség azt akarta megtudni, mi a román külügy álláspontja azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság (EB) a Magyarországnak járó uniós források egy része kifizetésének felfüggesztését javasolta „az uniós pénzeszközökkel való rossz gazdálkodással” kapcsolatos aggályok miatt.

A román minisztérium rámutatott: az EB mostani eljárását az uniós költségvetés védelmét szolgáló – az EU 2021/2027-es időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret részeként 2020-ban elfogadott – általános feltételrendszer előírásaira alapozta. A bukaresti külügy felidézte, hogy a feltételrendszer vitája során maga is támogatta egy olyan mechanizmus bevezetését, amely arányos és kiegyensúlyozott módon védi az uniós forrásokat, biztosítva a közpénzek hatékony és átlátható hasznosítását.

„Ugyanakkor az uniós megbeszélések alkalmával, Románia következetesen hangsúlyozta az EB és Magyarország közötti aktív párbeszéd fontosságát az egység megerősítését eredményező megoldások megtalálása érdekében. Romániának ezt a közvetlen, konstruktív párbeszédet szorgalmazó álláspontját legutóbb Klaus Iohannis államfő is megerősítette” – idézte a MAE közleményét a román hírügynökség.

Az ENSZ-közgyűlés ülésszakán részt vevő román elnök szerdán újságíróknak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy Brüsszelnek és Budapestnek sikerül megtalálnia a megoldást a Magyarországgal szemben kilátásba helyezett forrásmegvonás ügyében, mivel szerinte senki sem szeretne újabb válságot az Európai Unióban.

Johannes Hahn költségvetésért felelős uniós biztos vasárnap bejelentette: a bizottság azt javasolja a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsnak, hogy függesszék fel a magyar kohéziós program három részére vonatkozó pénzek 65 százalékát, mintegy 7,5 milliárd eurót.

A tanácsnak most egy hónapja van arra, hogy minősített többséggel döntsön a bizottság által javasolt intézkedések elfogadásáról. Ez az időszak kivételes körülmények között legfeljebb további két hónappal meghosszabbítható. A testület sajtóközleménye szerint Magyarország vállalta, hogy november 19-ig teljeskörűen tájékoztatja a bizottságot a kulcsfontosságú végrehajtási lépések teljesítéséről.

(forrás: MTI, fotó: MAE/Facebook)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük