Felhívás!

2900 eurót égetett el egy izraeli nő, a koronavírustól való félelmében

2900 eurót égetett el egy izraeli nő, a koronavírustól való félelmében Külföld

Egy 74 éves izraeli nő, attól való félelmében, hogy a pénzről elkaphatja a COVID-19 vírust, több bankjegyet egy tál fehérítőszerbe tett, és betette a mikrohullámú sütőbe – közölte csütörtökön a Nemzeti Bank. A közel 2900 euró értékű bankjegyek meggyulladtak.

Ezzel az eljárással az ingatlankezelőként dolgozó nő a bérlőitől kapott pénzt akarta fertőtleníteni – magyarázta a banknak küldött levelében. ”Nagyon bűntudatom van, mert ez nem az én pénzem, és én becsületes állampolgár vagyok, aki soha nem pusztított el pénzt” – áll a levélben.

A nő több mint 70 bankjegyet küldött a banknak. A bank alkalmazottai megvizsgálták a bankjegyeket, és miután megállapították, hogy azok valódiak, úgy döntöttek, hogy kicserélik őket.

Amir Spernovich, a bank készpénzosztályának munkatársa elmondta, hogy ”az izraeli bankjegyek olyan fémszálakat tartalmaznak, amelyek meggyulladhatnak a mikrohullámú sütőben” – írja az Agerpres.

Egészségügyi szakértők szerint nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy valaki bankjegyek vagy érmék érintésével megfertőződik a koronavírussal.

A bank szóvivője elmondta, hogy a pénzintézet évente több ezer sérült bankjegyet cserél ki. ”De eddig még nem volt olyan esetünk, hogy bankjegyeket főztek volna ki” – mondta.

(Digi24)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások