Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

21 ezer embert vett őrizetbe digitális csalás miatt az Interpol

21 ezer embert vett őrizetbe digitális csalás miatt az Interpol Külföld

Több mint 21 ezer embert vettek őrizetbe és mintegy 153 millió dollár törvénytelen jövedelmet foglaltak le egy nemzetközi művelet során az Interpol irányításával – közölte szerdán egy közleményben a nemzetközi rendőri szervezet.

Hirdetés
Hirdetés

Az egy évig tartó művelet novemberben ért véget.

Az Interpol szerdai beszámolója szerint 21 549 állítólagos csalót vettek őrizetbe, és 310 bankszámlát fagyasztottak be. A First Light fedőnevű művelet 2019 szeptemberében kezdődött egy három hónapos előkészítési fázissal, amelyben 35 ország vett részt, majd egy év intenzív információcsere követte.

A lyoni székhelyű szervezet szerint ez volt az első alkalom, hogy a bűnüldöző szervek globálisan együttműködtek egy ilyen vizsgálatban, minden kontinensen voltak intézkedések a távközlési ágazaton keresztül zajló csalás elleni harc jegyében.

A művelet során hamis, üzleti témájú e-mailekre vagy olyan SMS-ekre bukkantak, amelyek által személyes adatokat akartak kicsalni az áldozatoktól. A vizsgálat szerint az eltulajdonított pénzt illetően számos ország neve felmerült, mivel a bűnözők általában külföldi bankszámlákra utaltak pénzmosás céljából.

A koronavírus-világjárvány hatására nőtt ezeknek a bűncselekményeknek a száma, ami miatt az Interpol arra figyelmeztetett: bár a művelet sikeresnek volt mondható, nagyobb globális együttműködésre van szükség.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük