Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székelyföld Autonómiájának Napja elé

Október utolsó vasárnapján, október 29-én újra összegyűlünk közös imádkozásra Székelyföld autonómiájáért, és este fél 6-kor fellobbantjuk az őrtüzeket Székelyföld számos településén. Mindenkit arra ösztönzök, hogy hittel, belső meggyőződéssel vegyen részt ezeken a rendezvényeken. Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, ne hallgassunk azokra, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik.

Gondolkozzunk el inkább azon, hogy miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak, sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk. Akik átélik a hazafiság, a hűség belső lobogását, azok ismerik a holnapot! Tanulságos ez nekünk. Ha a közöny helyét elfoglalja a hit, a kiolthatatlan reménykedés a jövőben, akkor győztesek leszünk. Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os hősökért mondott imájában idézte Kovács István tiszteletes a Szentírásból (Zsidókhoz írt levél 11.1): „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága”. Ezért gyülekezünk vasárnap, hogy a remény minden székely ember lelkében valósággá váljon. Akkor fogjuk tisztán és világosan megérteni a katalánok példáját.

Nem kívánjuk, hogy egyetlen székely ember is megélje azt a rendőri brutalitást, amelyet a TV képernyők jóvoltából, a katalóniai szavazóközpontok előtt láttunk. De azt kívánjuk, hogy ugyanaz a lelkesedés fűtse a székelység egészét, egy békés és rendíthetetlen törekvésben. Kívánjuk, hogy vasárnap a közös imádságon megszűnjön lelkünkben a kételkedés, a közöny, és ebben csak a Jóisten segíthet.

Imádkozzunk, és világítsuk ki a Székely Hazát!

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük