Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kulturális nevelés játékosan

Lezárult a Turulmadár Ifjúsági Iroda Tapasztalat – Oktatás – Kultúra című, a Berde Mózsa Kör keretében megvalósuló, kulturális nevelést célzó projektje. Célja a művelődés iránti érdeklődés növelése, valamint az esztétikai szépérzék és kreativitás fejlesztése volt. A tevékenységek során öt kultúrára való nevelést célzó, köztük dráma- és múzeumpedagógiai műhelyfoglalkozásra, bábszínház-előadásra, valamint két tanulmányi kirándulásra került sor.

A műhelyfoglalkozások egyik tárgyát a fotogram megismerése képezte, melynek rövid történeti és technikai áttekintését követően saját fotogramokat készítettek a gyerekek, ezáltal (gyakorlati és technikai szemléltetés útján) megismerve az ábrázolás folyamatának eme műfaját. A másik műhelyfoglalkozás tárgya a portréfényképezés volt a 17. századi németalföldi portréfestészet elvei alapján. A drámapedagógiai és múzeumpedagógiai műhelyfoglalkozások az Osonó Színházműhely, valamint a MAGMA munkatársaival közös partnerségben kerültek megvalósításra.

A két tanulmányi kirándulás célja a helyi kulturális értékek és épített örökség –köztük múzeumok, történelmi épületek, emlékhelyek és vallási építmények – megismerése, megbecsülése, látogatása volt. A kulturális témájú kirándulás kiegészült a Cimborák Bábszínház egyik előadásával.

A projektbe nyolcvan 7-14 év közötti gyerek került bevonásra, négy háromszéki település (Sepsiszentgyörgy, Kökös, Nagyajta és Középajta) részvételével. Szervezetünk egy célirányos, személyes élményeken és tapasztalaton alapuló kulturális és személyi fejlődést kívánt elérni a résztvevők körében, továbbá a fiatalok helyismeretével hozzájárulni a helyi identitás erősödéséhez, a helyi kulturális értékek iránti érdeklődés fenntartásához és növeléséhez. A projekt támogatója a Román Nemzeti Kulturális Alap Ügyvezetősége.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük