Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi katonatemető: Magyarország az Európa Tanácshoz fordult

Úzvölgyi katonatemető: Magyarország az Európa Tanácshoz fordult Kovászna megye

Magyarország az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához fordult, hogy tegyen jelentést az úzvölgyi helyzetről, fellépésével meg kell akadályozni ugyanis, hogy területfoglalás történjen a katonatemetőkön keresztül – jelentette ki Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva kedden.

Hirdetés
Hirdetés

Az Európa Tanácsa Parlamenti Közgyűlésének őszi ülésszakán tartózkodó képviselő elmondta, Magyarország azt várja az Európa Tanács Miniszteri Bizottságától, hogy egységes állásfoglalás keretében állapítsa meg: Dormánfalva önkormányzata túlterjeszkedett hatáskörén, és illegálisan építettek betonkereszteket a magyar katonasírok fölé.

„Azt reméljük, hogy a Miniszteri Bizottság fellépése általa megelőzhetők lesznek a hasonló esetek bárhol máshol az Európai Unió területén” – mondta a képviselő.

Tájékoztatása szerint Európában mindenhol található olyan katonai temető, melyben más állam katonái nyugszanak.

„Ha nem járunk el kellő súllyal az úzvölgyi katonatemető ügyében, az bátoríthatja a nacionalista erőket, és máshol is hasonló inzultus érheti a katonai temetőket, általa pedig a helyi kisebbséget” – fogalmazott.

A Miniszteri Bizottság egységes véleményének megfogalmazása révén Magyarország reméli a temető eredeti állapotának helyreállítását is – tette hozzá Tilki Attila.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások