Felhívás!

Üzentek az EU-nak a fiatalok

Üzentek az EU-nak a fiatalok Kovászna megye

Villámcsődületet szervezett Sepsiszentgyörgy központjában a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és az Európai Nemzetiségek Ifjúsági Szervezete, a FUEN partnerszervezete.

A villámcsődülettel arra hívták fel a figyelmet, hogy Romániában csorbulnak az etnikai kisebbségi jogok, folyamatos támadások érik a magyar kisebbséget. A megmozduláson tizennégy országból huszonhárom nemzeti kisebbség képviseltette megát.

– Közel ötven fiatal érkezett a múlt héten Sepsiszentgyörgyre azért, hogy a különböző kisebbségek helyzetéről beszélgessenek. Ismertettük azokat a jogsértéseket, amelyek nap mint nap érnek bennünket itthon, és úgy döntöttünk, ezzel az akciónkkal közösen hívjuk fel a figyelmet: szükség van egy kisebbségvédelmi törvényre Európában – fogalmazott Oltean Csongor. Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje példaként a Kovászna–Brassó határában levő feliratot hozta fel, ami két nyelven köszöntötte a megyébe érkezőket, ami azért kell lekerüljön, „mert egy rosszindulatú feljelentőnek nincs más dolga”. A román állam semmilyen biztonságot nem nyújt ezeknek a kivédésére, pont emiatt hangsúlyozzuk, hogy Európának kell lépnie, segítenie abban, hogy a kisebbségi jogok ne csorbuljanak”.

– Romániában a többnyelvűségre, szimbólumhasználatra vonatkozó törvények nem egyértelműek. Ezért folyamatosan újabb és újabb bírósági perek indulnak az önkormányzati vezetők ellen, a többnyelvű feliratok ellen, a szimbólumaink ellen. Oda jutottunk, hogy Romániában a megélhetési feljelentő egy szakma lett. Ezért is fontos, hogy legyen európai kisebbségvédelmi törvény, ne kizárólag a nemzeti kormányok hatáskörében legyenek a kisebbségi kérdések – hangsúlyozta az eseményt követően Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások