Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Üres üvegekért sör

A tavaly kétszer is szép sikerrel megrendezett üveggyűjtő kampány után a Tega az elmúlt hétvégére is meghirdette akcióját. Hat helyszínen várták azokat, akik a tavaszi nagytakarítás részeként a feleslegessé vált üvegektől is meg akartak szabadulni, számukra némi plusz motivációt jelentett a minden 5 kilogrammos leadott mennyiség után járó, félliteres „tiltott” csíki krémsör.

Hirdetés
Hirdetés

Szombaton a Szabó Kati Sportcsarnok melletti parkolóban gyűlt a legnagyobb mennyiség, 4800 kilogramm, legkevesebbet a központi piacnál adtak le, noha ott is délre megtelt egy nagy konténer. A volt Mopaco kenyérgyárhoz, az Állomás utcai buszmegállóhoz, a Kálvin téri parkolóhoz, illetve a Tega Energia utcai hulladékudvarához szállított mennyiséggel együtt az első napot 21.700 kg-os bevétellel zárták. Zsigmond József, a Tega köztisztasági részlegének vezetője elmondta, a múltkori kampányokéhoz hasonló, 40-45 ezer kg-os végeredményre számítanak.

Helyszíni szemlénken sok régi típusú befőttesüveg láttunk (amelyre nem csavaros fedél jár), de bőven voltak vissza nem váltható feles, boros- és ásványvizes üvegek is. A lakosok elégedetten vették át a csíki sört, „úgyis eldobtuk volna az üvegeket, de így leadni azért jobb” – mondta egy vásárló. Az idő is a szervezőkkel tartott.

Ahogy Máthé Lászlótól, a Tega Rt. igazgatójától megtudtuk, az összegyűjtött üveghulladékot még a héten az Ilfov megyei Popești-Leordeniben levő begyűjtőbe viszik, ahol tonnánként 1 lejért veszik át újrahasznosításra. Nem ebben van az akció haszna, hanem abban a tényben, hogy ez a pár ezer kiló így nem kerül a brassói telepre a vegyes hulladék közé (ahol 1000 év alatt bomlik le), amely tonnájának átvételéért viszont már 140 lejt kell nekünk – a városnak, tehát a lakóknak – fizetni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás