Kapós az üveg–sör-csere
A tavalyihoz képest több ügyfél vette igénybe a TEGA tavasztól őszig tartó lomtalanítási akcióját: összességében jók az eredmények, vannak olyan hulladékkategóriák, ahol jelentősen töb...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A tavalyihoz képest több ügyfél vette igénybe a TEGA tavasztól őszig tartó lomtalanítási akcióját: összességében jók az eredmények, vannak olyan hulladékkategóriák, ahol jelentősen töb...
Szeptember 23-a és 24-e között a megyeszékhelyen újabb üveggyűjtési akcióba kezd a TEGA: a városlakók a már megszokott helyszíneken cserélhetnek 5 kg üveget egy 0,5 literes sörre vagy ...
Szélmalomharcot folytat a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetősége a kukázókkal. „Egyre több a rongálás, lopás, így ha keserű szájízzel is, de feladjuk, már nem jav...
Mint arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, Dálnok polgármestere kifogásolta, hogy a sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. köztisztasági vállalat szerződést bontott a lakossággal, és a polgárm...
A köztisztasági vállalat 2021-ben összesen 50.779 tonna hulladékot szállított el a megye területéről. A teljes mennyiség 2020-hoz viszonyítva közel 12%-kal nőtt, akkor 44.717 tonna hul...
A Tega karácsonykor és újévkor is dolgozik, viszont ezt december 25-26-án többször is lehetetlenné tették a parkoló autók, áll a felhívásban.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. köztisztasági vállalat már beszerezte a hóeltakarításhoz szükséges fogyóanyagot, a járműveket viszont még nem állítják át téli üzemmódra, hiszen addig még ...
A TEGA-nál tudjuk, hogy valóban vannak olyan emberek, akik nem szemetelnek. Ezek az emberek rendszerint idősek és ágyhoz kötött betegek – akik nem hagyják el az otthonukat, ellátásra s...
Baróton régebbi gond, hogy bizonyos jogi személyek, bár nem termelnek szemetet, mégis a jogi személyeknek általánosan kiszabott tarifát fizetik a hulladékgazdálkodási vállalatnak. A pr...
Mint arról már beszámoltunk, a szépmezői kutyamenhely vezetőségétől megtudtuk, hogy több kutya sorsa vált bizonytalanná, el kell altatniuk azokat, miután az illetékes hatóságok többszö...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Sepsiszentgyörgy után Baróton is lehetővé válik a lebomló hulladék gyűjtése, amelyet a továbbiakban is a Tega Rt. szállít. Az újítás csak Barótot érinti, Bibarcfalvát, Bodost, Köpecet,...
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
A kijárási tilalom ellenére a Tega Rt. köztisztasági vállalat számláján jelentősen nő a guberálók okozta kár összege. Az illetékesek egyelőre tehetetlenek.
A hatóságok országos ellenőrzésbe kezdtek, minekután a nép ügyvédje jelezte, hogy Románia-szerte számtalan szemétgyűjtő, -szállító, -lerakó és -feldolgozó cégnél nem biztosítanak maszk...
Azt hinnénk, hogy a számos és hatékony hulladékgyűjtési kampánynak köszönhetően, az évek során Háromszék-szerte egyre csak fogy az elektromos, elektronikai hulladék, ezzel pedig arányo...
Felkészülten várja a telet a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat, ez azért is dicséretes, mert még a drágítás előtt megvásárolták az utak hótalanítására használandó sót.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Nincsen az jól, hogy minden bizonyíték nélkül szórják az emelt díjú számlákat a Tega képviselői, vélekedtek sajtóértekezletükön Fazakas Péter és Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Néppár...
A tavasz kezdetével, március 18-tól a TEGA Mikóújfaluban, Sepsibükszádon, Bodokon, Málnáson, Sepsikőröspatakon, Kökösben, Illyefalván, Árapatakon, Árkoson, Gidófalván és Sepsiszentgyör...
A tavaly kétszer is szép sikerrel megrendezett üveggyűjtő kampány után a Tega az elmúlt hétvégére is meghirdette akcióját. Hat helyszínen várták azokat, akik a tavaszi nagytakarítás ré...
Fekete Bálint és felesége futás közben kezdte gyakorolni a szemétszedést, csak úgy mellékesen, mert sértette a szemüket a Rétyi Nyír elhanyagolt állapota.
Április elsejétől ismét fizetni kell az üvegért, de visszaadják a pénzt, amennyiben visszavisszük üresen és tisztán.
Több, vidéken élő olvasónk is panaszkodott, hogy az elmúlt időszakban büntetést kapott a TEGA-tól, amiért nem volt szelektív hulladék a kapuja előtt. Utánajártunk, nem teljesen így áll a helyzet.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Az idén januártól bevezetett szigorítások tükrében érezhetően nőtt a szelektíven gyűjtött hulladékmennyiség Sepsiszentgyörgyön, tudtuk meg a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetőjétől.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Szerdán tanácsülésen szavazta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Öko-Sepsi társuláshoz tartozó települések és a Tega közötti szerződés módosítását.