Tekerj-eredmények

Tekerj-eredmények Kovászna megye

Átadták az idei Tekerj egy jó célért! akció hozadékait Kézdivásárhelyen. A sportcsarnok mellett egy mozgássérültek számára is használható homokozó és egy kerékpárpumpa vált mindenki számára használhatóvá.

Az idén júniusban Kézdivásárhelyen megszervezett Tekerj egy jó célért! kerékpáros megmozdulás során 38.710 lej gyűlt össze, amelyből július elején 23.226 lejt átadtak a veleszületett gerincsérülésben szenvedő kisfiú, Imre Kristóf édesapjának – ismertette Bereczki Kinga, a szervező Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) vezetője.

Hozzátette, 11.456 lejből vásárolták meg a tegnap átadott két eszközt, a fennmaradó 4000 lejt pedig a Tekerj egy jó célért! akció szervezési költségeire fordították. Az akció teljes költsége 8.591 lej volt, a hiányzó részt a HKA közösségi kártya alapjából pótolták.

Az átadott, mindenki számára használható eszközök egyike egy, a kézdivásárhelyi sportcsarnok melletti játszótérre felszerelt, mozgássérültek számára is használható homokozó, a másik egy kerékpárpumpa és a kerékpár javítására, megszerelésére alkalmas eszköz, amely a sportcsarnok oldalsó bejáratánál kapott helyet. Bereczki Kinga elmondta, mivel a játszótéri elemet Magyarországról, a biciklipumpát pedig Szlovéniából rendelték, sokat kellett várni azok megérkezésére. Az alapítványvezető köszönetet mondott a közösségi akció szervezésében segítséget nyújtó Zöld Nap Egyesület, a Wegener–Pro Sanitate Alapítvány és a kézdivásárhelyi önkormányzat munkatársainak.

Pap Eszter Edina

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.