„Most újra megpróbáljuk”

Milyen motivációk, célok vezérlik azokat a személyeket, akiknek az életük során – ha kellett egész napos térdepeltetéssel – folyton idegenek mondták meg, hogy mit, mikor csinálhatnak? Mi több, egyenesen az utcán landoltak, miután kikerültek a romániai gyermekjogvédelmi rendszerből. Két olyan fiatallal beszéltünk, akik közül egyikre még a saját szülei sem kíváncsiak, szülői szeretet nélkül nőttek fel, és a „rendszer biztonságából” egyenesen az utcára kerültek.

Szerencséjükre a hajléktalanszállón egymásra találtak, így 3 éves kapcsolat után idéntől sepsiszentgyörgyi lakást bérelnek, terveket szövögetnek, a feledhetetlen múltat igyekeznek feldolgozni közös erővel, különféle félelmek árnyékában. Szerkesztőségünk előtt bizonytalan testtartással várakoztak interjúalanyaink: nem értették, miért vált fontossá az ő életük mások számára. A kérdésre, hogy névvel vállalják-e válaszaikat, hebegve vágták rá, hogy „nekik már mindegy”, aztán amikor felvillant a monogramokkal való közlés lehetősége, boldogan bólogattak, hogy ez mégis jobb. Nem szégyen, de nem is büszkeség a mélyszegénység – magyarázták.

A sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón ismerték meg egymást, és jelenleg a második próbálkozásuknál tartanak: korábban sikerült bérelt lakásba költözzenek, de végül „visszaesők” lettek, a férfi újra az alkoholhoz nyúlt, menesztették munkahelyéről, és másodszor is hajléktalanokká váltak.

– Most újra megpróbáljuk – vágtak bele történetükbe.

A 29 éves, kézdivásárhelyi születésű fiatalember, I. S .A. ötévesen került a kézdivásárhelyi gyermekotthonba, aztán máshová sodorta a sors, majd 22 évesen került ki a jogvédelmi rendszerből

– A papírok szerint a rendőrök vittek be az otthonba, mert nem éltem megfelelő körülmények között a szüleimmel. Próbáltam utólag találkozni szüleimmel, de nem kíváncsiak rám – mesélte. – Nehéz volt a gyermekotthonos élet, a „tornákként” emlegetett fenyítések, a reggeltől késő estig tartó térdepeltetések.
– Sokszor végiggondoltam, hogy mi lett volna, ha másként növök fel, de nem tudom, mi a más… Mindenünk megvolt, csak egy nem: a szülői szeretet. Végül az utca tanított az életre – magyarázta.

A jogvédelmet okolta, de bevallotta, többnyire saját hibájából került utcára. Hiszen már kiskorúként is meggyűlt a baja a rendőrséggel a „csintalanságok” miatt. Gyárban dolgozott, az utcán lakott, a rendszerbeli társai segítették az elején.

Párjáról, B. T.-ről büszkén beszélt, elmesélte, hogy egyszer, hajléktalanként – amikor a férfi megrészegedett, és nem mehetett be a szállóra – mellette maradt a hidegben, az utcán aludt vele, pedig mehetett volna a melegbe. Jelenleg dolgozik, és attól fél, hogy újra utcára kerül, ha elkezd fejetlenül inni a bánat, stressz miatt.
B.T. sepsiszentgyörgyi születésű, és már csecsemőként, „a kórházban elrakta az anyja” – emlékezett a 30 éves nő. Árvaházban nevelkedett hatéves koráig, aztán nevelőszülőhöz került, de csak 14 volt, amikor meghalt a nevelőanyja. Az idős, elhunyt asszony lánya is segítette B.T.-t, de végül betegség miatt ez utóbbi is elhunyt, így visszakerült a rendszerbe.

– Szerettek, és én is mondtam nekik, hogy úgy szeretem őket, mint az anyámat. Iskoláztattak is: 1 évig otthon készítettek fel tanárnővel, hogy a speciális iskolából más iskolába mehessek át – magyarázta.

Végül 2015-ben egy „kényszerhelyzet” miatt, inkább elmenekült akkori lakóhelyéről, mintsem testét bocsássa áruba, és a hajléktalanszállóban húzódott meg.
– Még 2015-ben, januárban ismerkedtünk meg I. S. A.-val: megláttuk és megszerettük egymást a szálló előtt. Sok ellenségünk került emiatt, a lakók próbáltak egymás ellen fordítani, de nem sikerült. Voltak ugyan civódásaink, de végül mindenki megbocsátott a másiknak, és megmaradtunk párként – mesélte a nő, aki azóta felkereste édesanyját is, ám olyan rossz körülményekre talált „otthonában”, hogy azóta is menekül onnan.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen jövőbeli terveket ápolnak, elmondták, az életüket mindig csak egyik napról a másikra tervezték, így nem tudnak előre gondolni: egy viszont biztos, gyermeket még nem vállalnának, hogy a kicsi ne jusson ugyanarra a sorsra, mint ők, illetve az albérletet is minél több ideig megtartanák. Ha lehet, és kibírják – összegeztek búcsúzáskor.