Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tamás Sándor maradt az elnök

Tamás Sándor maradt az elnök Kovászna megye

Újabb négy évre kapott elnöki megbízatást az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete élén Tamás Sándor, akit 272 érvényes támogatói szavazattal választottak újra. Más nem jelentkezett erre a tisztségre, a küldöttek közül mindössze ketten szavaztak ellene.

A tisztújító küldöttgyűlést a sepsiszentgyörgyi dohánygyárban tartották. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az est házigazdájaként üdvözölte a küldötteket. „Néhány hónapja Temesváron, az RMDSZ 16. kongresszusán mondtam, hogy Románia mindig jobb irányba tart, amikor a szövetség is részt vesz, amikor mi is részt veszünk a kormányzásban. Még mindig ugyanígy gondolom! Habár a bukaresti pozíciónk megváltozott, amíg ott voltunk, számos nagyszerű projektet indítottunk el – elég, ha csak a bölcsődeépítésre, a kovásznai wellness-központra, iskolák, kórházak felújítására, illetve más fontos beruházásokra gondolunk, amelyek az itt élő emberek életminőségét javítják. Ami azonban a legfontosabb, és amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy az elmúlt időszakban megmozgattuk Háromszéket” – fogalmazott az elöljáró.

Fotók: Kocsis B. János

Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében kiemelte, Háromszék az RMDSZ politikai közösségének egyik sikertörténete, hiszen itt a stratégiai gondolkodást soha nem váltotta fel az olcsó demagógia és populizmus, valamint az egocentrikus világkép. „Háromszék példát mutatott, elsősorban azért, mert Háromszéken pontosan tudták, hogy mi a cél, és ehhez jó csapatot sikerült kialakítani” – jelentette ki a szövetségi elnök. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy bár az RMDSZ politikai helyzete megváltozott, és már nincs kormányon, a munkát egyenes gerinccel folytatják a közösség érdekében, és ezt szem előtt tartva készülnek a jövő évi választásokra is.

Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt 15 évben, amióta a megyét és a megyei RMDSZ-t vezetem, mindenekelőtt összhangot teremtettünk. Először az RMDSZ csapatán belül, egymás között. Aztán összhangot teremtettünk Alsó- és Felső-Háromszék között, a székeken belül, és ha kellett, akkor egy-egy településen belül is. És igen, amikor mi készen álltunk, akkor összhangot teremtettünk az emberekkel is, és a korábbi »lejtmenet« után, 15 éve töretlenül »hegymenetben« vagyunk, ami az RMDSZ bizalmi indexét illeti Háromszéken. Meggyőződéssel mondom ma is: az összhang a kulcsa minden eddigi és eljövendő sikernek” – emelte ki beszámolójában Tamás Sándor megyei elnök.

A tisztújító gyűlésen megválasztották azokat a küldötteket is, akik az elkövetkezőkben Háromszéket képviselik a Szövetségi Képviselők Tanácsában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások