Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szolgálat és elhivatottság

Szolgálat és elhivatottság Kovászna megye

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. Az intézmény gyermekjogvédelmi igazgatóságként 1997-ben 9 alkalmazottal indult, ma több mint 500-an dolgoznak a megyei szociális ellátási rendszerben, amely 42 szolgáltatást biztosít gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. A kerek évforduló apropóján, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartottak szakmai konferenciát.

Hirdetés
Hirdetés

– A megyei önkormányzatok egyik legfontosabb, törvény által előírt feladata, kötelessége a gyermekvédelmi szolgálat, a szociális ellátási rendszer fenntartása – emelte ki köszöntőbeszédében Tamás Sándor tanácselnök, megköszönve a munkaközösség és partnereik elhivatott munkáját. – Ez a magunk részéről is elköteleződés, nemcsak törvényadta feladat, éppen úgy, hogy Önök sem 8 órában dolgoznak, hanem szolgálatot végeznek, hivatásuk van. Az elmúlt években sok nehézségen mentünk együtt át, de a végére mindig kiigazítottuk a dolgokat, akkor is, amikor ez más megyékben nem sikerült. Az elmúlt tíz évben lehetőségünk volt építkezni is, tehát alakítjuk, bővítjük a rendszert a szükségleteknek megfelelően. Kovászna Megye Tanácsa mindig Önök mellett fog állni, mindig prioritásként kezeljük a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság ügyeit.

Az igények figyelembevételével

Szólt a jelenlevőkhöz Sztakics István Attila, a megye főjegyzője is, aki a gyermekvédelmi bizottság elnökeként támogatásáról biztosította az igazgatóság munkatársait. Makkai Péter, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztérium államtitkára – értékelve az intézmény eredményeit, a munkaközösség felkészültségét – azt hangsúlyozta, az egyházakkal, civil szervezetekkel vállvetve, együtt tudják kiépíteni a jól működő, fenntartható szociális hálót.

„Az elmúlt 25 évben Kovászna megye szociális ellátó rendszere hatalmas változáson ment át, melynek mindnyájan részesei voltunk. Legjobb tudásunk és az adott lehetőségek felhasználásával, valamint a közösség szükségleteinek figyelembe vételével alakítottuk ki a megye szociális rendszerét, számos új szolgáltatást hozva létre” – idézte fel beszámolójában Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője, aki a kezdetektől munkatársa volt az intézménynek.

Az intézmény első feladata az 5 gyermekotthon átvétele volt, ezekben 379 gyermeket neveltek, ugyanakkor 292-en családi elhelyezésben, 15-en pedig javítóintézetben voltak. Kovászna megyében már 1999-ben elkezdték a lakásotthonok felépítését, az első családi házat Kézdialmáson hozták létre. „Arra törekedtünk, hogy az újonnan létrehozott szolgáltatások családi modellt biztosítsanak a gyermekek számára. Ezért nagy hangsúlyt fektettünk a hivatásos nevelőszülői hálózat létrehozására és fejlesztésére is. Ma 114 nevelőszülőnél 160 gyermek számára biztosítunk családi környezetben való gondozást, nevelést” – sorolta az igazgató. Az utóbbi években pedig kiemelten figyelnek a prevencióra, az intézményesítést megelőző és a családba való visszahelyezést támogató programokra.

Hétéves stratégia

A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság 2005-ben jött létre, ekkortól felnőttvédelemre vonatkozó feladatokat is kapott. A következő évek kihívásairól beszélve, Vass Mária elmondta, a gyermekvédelmi szakellátás terén szeretnék csökkenteni a kiskorú anyák számát, ugyanakkor folyamatosan nő az egyre komplexebb problémákkal küzdő gyermekek száma, ezekre külön oda kell figyelni a szakellátásban.

Ugyancsak a kihívások közé sorolta a gyermekbántalmazás megelőzését, visszaszorítását, megszüntetését, az ellátott gyermekek, fiatalok önálló életre való felkészítését, a tehetséggondozást. A felnőttvédelmi szakellátás fontos kihívása lesz a 2023–2030 közötti időszakra kidolgozott országos stratégiája életbe ültetése. Az igazgató ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy mindkét ágazatban igen nagy szakemberhiánnyal küszködnek.

A rendszerben jelenleg 952 gyerek szerepel. Folyamatosan csökken az elhagyott újszülöttek száma: míg 2005-ben évente 120 gyereket hagytak a kórházban, ma már ez a szám 18-ra csökkent. Viszont 2005 óta megduplázódott a fogyatékkal élők száma, ismertetett néhány statisztikát az igazgatónő, kiemelve, hogy 10 millió euró értékben tudtak pályázati támogatást szerezni. Jelenleg 42 szolgáltatást biztosítanak, 543 alkalmazottjuk révén.

A konferencián gyermek-, felnőtt- és idősvédelem területén dolgozók előadásait lehetett meghallgatni, a programot a rendszerben élő gyermekek, fiatalok előadásai tették ünnepibbé.

Fotó: Vargyasi Levente

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük