Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színvonalas fúvóstalálkozó Rétyen

Színvonalas fúvóstalálkozó Rétyen Kovászna megye

Az elmúlt hétvégén immár 28. alkalommal gyűltek össze Rétyen székelyföldi és magyarországi fúvószenekarok, hogy fellépésükkel megörvendeztessék e műfaj kedvelőit. A kétnapos rendezvénysorozat Sepsiszentgyörgy központjában vette kezdetét, négy vendégzenekar parádéjával és hangversenyével. Vasárnap Rétyen folytatódott megemlékező istentisztelettel, koszorúzással, felvonulással és koncertsorozattal.

Hirdetés
Hirdetés

Szombat délután a magyarországi Krcsméri János vezényletével közösen szólaltatták meg a Fehérvári indulót a kézdivásárhelyi, újtusnádi, tótkomlósi és enyingi fúvósok, akik a felsorolás sorrendjében vonultak fel a megyeszékhely főterére. A fület gyönyörködtető, lelket simogató, derűt sugárzó ütemek közönségre gyakorolt jótékony hatását a kézdivásárhelyi mazsorettcsoport kecses mozgásának látványa fokozta. Az elkövetkező két órában pedig a zenekarok egyenként is megcsillantották a képességeiket és tudásukat.

Elődeink példájából megtanulhatjuk, hogy csak az együtt gondolkodók és munkálkodók érhetnek el jó eredményt és kerekedhetnek felül a lét küzdelmeiben. Ha akad valaki, aki az adott kor megfelelő pillanatában, a szó szoros és átvitt értelmében megragadja a karmesteri pálcát, és a többiek felsorakoznak mögötte, helytállnak, követik az utasításait. Úgy, ahogy annak idején Kováts András tiszteletes, majd Kelemen Antal tanár, valamint a mellettük felzárkózó rétyiek és komollóiak tették. Éppen ezért az emlékezés egyben a jövendőre való felkészülés is – fogalmazott Deák Botond rétyi lelkész ünnepi igehirdetésében. Istentisztelet után a jelenlévők megkoszorúzták az elhunyt fúvósok kopjafáját, valamint a rétyi fúvószenekart 1935-ben megalapító Kováts András, illetve azt 1979-ben újraalapító id. Kelemen Antal karnagyok síremlékét.

Ezúttal Zágon, Csíkszentgyörgy, Mikóújfalu, Tótkomlós és Réty fúvósai vonultak pattogó ritmusok, és az út két oldalán bennük gyönyörködők ütemes tapsának kíséretben, a község szívéből, annak sport és kulturális központjába. Az itt felállított sátrak árnyékában érdeklődők népes serege és újabb taps fogadta őket, amit a Fehérvári induló közös eljátszásával háláltak meg a lelkes közönségnek.

Számtalan nap megfeszített munkája áll a színvonalas teljesítmény mögött, amit a fúvósok jó szántukból, szabadidejük feláldozásával, anyagi juttatás nélkül végeztek, ezért tisztelet illeti őket. Ugyanakkor köszönet is, hiszen az általuk táplált és működtetett fúvósmozgalom nélkül Réty és Komolló sem fejlődött volna arra a szintre, ahol jelenleg található. Méltán lehetünk hát büszkék rájuk, amint a többi fúvószenekart működtető helység is büszke lehet az övéire, jelentette ki Dombora Lehel-Lajos, a vendéglátó község fiatal polgármestere.

A Rétyen 28. alkalommal megszervezett Nemzetközi Fúvóstalálkozó a vendég együttesek hangverseny maratonjával folytatódott. Ennek sorát a helyi ifjúsági és koncertzenekar nyitotta meg oly magával ragadó lendülettel, hogy a hirtelen jött zivatar sem tudta elmosni az általuk teremtett jó hangulatot. Az utánuk következők pedig szintén kitettek magukért, így egy újabb nemes élménnyel lettünk gazdagabbak.    

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások