Röviden

Kiállítás a víz világnapjára
Védd természetesen! – ezzel a jelmondattal hirdetett pályázatot a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal a víz világnapjára. A beérkezett munkákat Sepsiszentgyörgy főterén állítják ki. Az ENSZ és az UNESCO által rendezett víz világnapja jelmondatának megjelenítését kérte fotókon és rajzokon a vízügyi hivatal azoktól, akik beneveztek a pályázatra. Bárki jelentkezhetett, akinek a képeiben megjelenik a víz mint kompozíció, vagy a vízzel kapcsolatos problémák megoldására mutat rá a természetből vett ötletek alapján. A kiállításra öt képpel lehetett jelentkezni, ezeket ma 10.30-tól állítják ki Sepsiszentgyörgy főterén, a korzón. A szabadtéri tárlatra szakmai zsűri válogatja ki a képeket, ezek több hétig lesznek láthatóak a városközpontban. <<

Százévesek kerestetnek
Sepsiszentgyörgy önkormányzata néhány éve köszönti a város 100 éves polgárait, ezt a hagyományt idén is szeretnék folytatni. Antal Árpád András polgármester, illetve Sztakics Éva Judit alpolgármester mint az intézmény képviselői szokták otthonukban köszönteni születésük napján a 100. életévüket betöltött lakosokat. A városháza kéri a hozzátartozókat, ismerősöket, barátokat, amennyiben családi, baráti köreikben vannak 100 éves hozzátartozók, értesítsék Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalát személyesen, a 25-ös irodában, naponta 9 és 15 óra között, vagy a 0267 316 365-ös telefonszámon. <<

Évet értékelt a rendőrség
Kovászna város tanácsának legutóbbi ülésén Iftimite Mircea-Vlad, a kovásznai rendőrség parancsnoka tartott éves beszámolót. Ennek kapcsán a városatyák megjegyezték mind a lakók, mind a fürdővendégek több ízben is panasszal fordultak hozzájuk a sok közúti ellenőrzés miatt, ami szerintük árt a turistaforgalomnak, ugyanakkor egyes tanácsosok pedig a rendőrök modorát tették szóvá. A parancsnok a közúti ellenőrzések gyakorisága kapcsán az országos körözésekre hivatkozott. Ugyanakkor arra biztatta a tanácsosokat, hogy mindenféle rendőrségi túlkapást jelentsenek neki, mert ő ezt nem tűri el, ugyanis a polgárbarát rendőrség híve.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.