Felhívás!

Röviden

Nem okozott gondot
A szerdai vihar és heves esőzés után csupán egyetlenegy esetben igényelték az illetékes hatóságok segítségét Sepsiszentgyörgyön, a Stadion utcában lévő ANL-s lakásoknál, ahol a pincét árasztotta el a víz – tudtuk meg a megyei tűzoltóság és rendőrség beszámolóiból. 

Nyomtassák ki
Mától magyarul is elérhető a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség honlapján az ötödikesek ideiglenesnek kikiáltott, román nyelven kiadott összevont tankönyve, amelyet Bihar megyei magyar tanárok fordítottak le, és háromszékiek lektoráltak. „Onnan tovább az iskolák saját belátásuk szerint járnak el, kinyomtathatják és kioszthatják a tanároknak, ha erre igény van” – mondta el lapunknak Kiss Imre főtanfelügyelő. 

Nincs pénz tanfolyamra
A tervezett 40 szakképesítő, átképző tanfolyamból csak 11-re futotta a munkaerő-foglalkoztatási hivatal pénze, a költségvetés-kiigazításkor ugyanis nem kaptak, hanem a meglévőből is visszavettek tőlük. A 11-ben szerepelnek azok a kurzusok is, amelyeket még ezután fognak indítani, remélhetőleg már szeptember folyamán. Szentgyörgyön hegesztőket, személyzeti felügyelőket, biztonsági ügynököket, Kézdivásárhelyen könyvelőket, mindkét városban és Baróton is kereskedelmi dolgozókat képeznek majd. 

Kiskorú szarka
Szeptember 8-án, majd 19-én újra, a szentgyörgyi rendőrök lakossági bejelentések nyomán lépcsőházban tárolt biciklik és biciklikerekek eltűnése miatt kezdtek nyomozásba. A gyanú egy málnási 15 éves fiúra terelődött, akinél meg is találták a lopott holmit. 

Nem lehetett őket kenyérre kenni
Szerdán a közrendészekkel és a forgalmistákkal együttműködve átfogó ellenőrzést tartott a Kovászna megyei gazdasági rendőrség: ezúttal 28 pékség­nél vizsgálódtak. A nap mérlege: 31 kihágási jegyzőkönyv és büntetés 93 280 lej értékben, elkoboztak 721 lej értékű árut. 

Sebességmérés
Ma a 2D országúton Sárfalván és Ozsdolán, a 11-es országúton Szentivánlaborfalván, Uzonban, Maksán és Csernátonban, a 12-es országúton Szotyorban, Bükszádon és Mikóújfaluban, valamint Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön folyik sebességmérés. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.