Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

RÖVIDEN

RÖVIDEN Kovászna megye

Igazságügyi orvos a kórház élén
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenes orvos-igazgatója dr. Keresztesi Artúr igazságügyi orvosszakértő. Elődje, dr. Roșu Mátyás radiológus szakorvos már a nyár közepén bejelentette, hogy szeretne lemondani az orvosigazgatói tisztségről és feladatkörről. Egyfelől családi okokra hivatkozott, másfelől arra, hogy az orvosigazgatói feladatokkal járó elfoglaltság sokat elvesz a szakorvosi hivatásának gyakorlásából, nem tud igazán arra összpontosítani. Dr. Roșu Mátyás megbízatása amúgy is lejárt.
Keresztesi Artúr Vajdahunyadon született, Marosvásárhelyen töltötte gyermekéveit, és 2012-ben szintén ott végezte az orvosi egyetemet (MOGYE). A marosvásárhelyi Igazságügyi Orvostani Intézetben kezdte orvosi pályáját, közben orvosi, egészségügyi szolgálatok menedzseri szakán vizsgázott sikerrel. Az orvostudományok doktora lett 2016-ban, a fővárosi Országos Igazságügyi Orvostani Intézetben védte meg vizsgadolgozatát, majd Ialomița megyében volt törvényszéki szakorvos. 2021-ben helyzeték át a Kovászna Megyei Sürgősségi Kórházhoz, idén augusztus 15-én vállalta az ideiglenes orvosigazgatói tisztséget és feladatkört. A háromszéki megyei kórház az elkövetkezendő fél év alatt kiírja a versenypályázatokat a kórházmenedzseri tisztségre, valamint az orvosbizottság igazgatói tisztségeire, feladatköreire. (bl)

Hibajavítás
Sajnálattal kell közölnünk, hogy Árkos község szennyvízhálózati csatlakozási rátájáról nyilatkozva elkövettünk egy tévedést: az eredeti nyilatkozatban azt mondtuk, hogy 14% a csatlakozottak száma, a valós adat azonban ennél lényegesen nagyobb, 65%. A 14% az idén csatlakozott, új felhasználók számát jelöli. Ezúton is elnézést kérünk a tévedésért önöktől és Árkos község helyi önkormányzatától is, írta a Közüzemek Rt. vezetősége.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük