Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Újabb halálos baleset

A múlt héten három halálos baleset is történt a megyében, legutóbb, szombaton egy 21 éves lány vesztette életét, három másik fiatal pedig megsérült. Szombat hajnalban, 4 óra körül riasztották a baróti rendőröket, miután Bardocon, a 42-es és a 41-es jelzésű megyei utak kereszteződésénél közúti baleset történt. A helyszínen kiderült, egy 23 éves sofőr hídfőnek, majd egy lakóház falának csapódott, az autó lesodródott az úttestről. A baleset következtében egy 21 éves lány életét vesztette, a sofőr pedig súlyosan sérült – tájékoztatott érdeklődésünkre a megyei rendőrség. Továbbá az autó két másik utasa, egy 19 és egy 20 éves lány is megsérült, az áldozatokat kórházba szállították. A sofőr ellen kivizsgálás indult. (tt)

Hitelből fejlesztene a megyeszékhely

Sepsiszentgyörgy önkormányzata azt tervezi, hogy 100 millió lejes hitelt igényel bizonyos közérdekű fejlesztésekre. A pénz egy részét a Székely Mikó Kollégium diákbentlakásának és egy régi épületnek (a volt Jókai-nyomda), valamint a Mihai Viteazul Nemzeti Kollégium épületrészeinek, könyvtárának a tatarozására, felújítására fordítanák. Úgyszintén előirányoztak bizonyos pénzösszegeket további öt közérdekű, közhasznú beruházásra és fejlesztésre, például hét Borvíz utcai lakóház építésére, a Szemerja negyedi sportbázis korszerűsítésére, a Román Nemzeti Bank régi épületének felújítására (helyet kapna itt a Design Bank innovációs központ), egy Skate Park (gördeszka, görkorcsolya stb. pálya) építésére és emeletes parkolóhelyre a Iorga utcában. A tervek szerint az említett fejlesztési hitelt 13 éves futamidőre igénylik, 36 hónapos garanciaidővel. (bl)

Fogad a Nép Ügyvédje

Ma 10 órától Sepsiszentgyörgyön, a Kovászna megyei prefektúra épületében meghallgatást tart a nép ügyvédje és a gyermekek ügyvédje. Az ombudsmanhoz magyarul is lehet fordulni, a szolgáltatás ingyenes. A brassói hivatal telefonszáma: 0268.471.110.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük