Felhívás!

Röviden

Népszámlálókat keresnek

Az Országos Statisztikai Intézet a népszámlálás lebonyolításához szükséges állásokat hirdetett meg Kovászna megyében. Négy munkahelyet hirdettek meg, ezek egy évre szólnak. A jelentkezési határidő a héten járt le – tájékoztatott Illés Andrea, a Kovászna Megyei Statisztikai Hivatal igazgatója. Mint mondta, kilenc személy jelentkezett, az írásbeli vizsgára szeptember 20-án kerül sor, az interjút pedig szeptember 23-án tartják. Olyan személyeket keresnek, akik segítenek a népszámlálás előkészítésében, lebonyolításában, adminisztratív feladatokat látnak el, terepmunkát is vállalnak. A romániai népszámlálás 2022 márciusa és júliusa között zajlik. A korábbi népszámlálásokhoz képest a legfontosabb változás az, hogy a lakosok saját kezűleg, az interneten is kitölthetik majd a kérdőívüket. (bi)

Erdővidékre gurul a rádió

A Marosvásárhelyi Rádió kerékpáros csapata szeptember 21-én, kedden Homoródfürdőről indul, majd Lövéte, Oklánd érintésével érkezik meg Vargyason és Olaszteleken át Barótra. Ott a polgármesteri hivatalban fogadják őket, majd 19 órától a Party Pub emeleti termében közönségtalálkozóra kerül sor velük. A találkozó keretében Kádár Zoltán vetített képes élménybeszámolót tart a 2021-es tokiói olimpiáról. Szeptember 22-én, szerdán Barótról indulva, Bibarcfalvát és Nagybacont érintve gurulnak tovább Tusnádfürdőig. (dz)

Ismét segít a Napsugár Egyesület

Mintegy 40–50 kisiskolásnak tudnak segíteni idén a Napsugár Egyesület önkéntesei, akik az elmúlt hetekben tanszereket gyűjtöttek a rászoruló gyermekeknek. A gyűjtés során iskolatáskát, tolltartót, füzeteket és írószereket sikerült gyűjteni, de pénzadományokat is kaptak, amiből szintén taneszközöket vásárolnak. Rácz Anna óvónő, a gyűjtés kezdeményezője elmondta: a következő napokban, de még ezen a héten szétválogatják a különböző adományokat, összeállítják az iskolai felszerelést tartalmazó csomagokat, majd az önkéntesek felkeresik a sepsiszentgyörgyi és vidéki hátrányos helyzetű családokat. (bi)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.