Felhívás!

RÖVIDEN

Akasztott ember az Olt partján
42 éves férfi holttestére bukkantak tegnap reggel a megyeszékhelyi folyóparton, egy fára akasztva. A tetemet átadták az igazságügyi orvosszakértőnek a halál okának pontos megállapítására, a rendőrség nem gyanakszik idegenkezűségre.

Országúti baleset
Közlekedési baleset áldozata lett egy nő tegnap délután a Csernáton és Kézdivásárhely közötti, forgalmas útszakaszon. Információink szerint figyelmetlensége áldozata lett, átszaladt, elütötték és a helyszínen életét vesztette. Az egyenruhások 17 óra tájban távoztak két járművel a tragédia helyszínéről, a szóvivő kérdésünkre sem szolgált információkkal lapzártáig. 

Nőtt a begyűjtött hulladék mennyisége
A tavalyi 110 tonnáról 180-ra nőtt az üveggyűjtés során leadott üveg mennyisége, az elektronikai hulladék aránya is szinte harmadával emelkedett: míg 2019 első félévében 76 tonnát gyűjtöttek, idén a 100 tonnát is meghaladták, közölte a TEGA Rt. igazgatója. Máthé László elégedettségét fejezte ki az idei eredményekkel kapcsolatban: „A lomtalanítási akció során minden TEGA-hoz tartozó településre eljutottunk. Mint minden évben, így 2020-ban is március 15-én kezdtük el az akciót, a vírushelyzet miatt azonban le kellett állnunk, így nem júniusban, hanem augusztus közepére végeztünk az első körrel. Azt tapasztaljuk, hogy a kijárási korlátozások ideje alatt a lakosság rendet rakott maga körül, sok holmit ítéltek kidobásra. Ha házhoz megyünk, ezek a hulladékok ott kötnek ki, ahol kell: nálunk”.
Az idei első gyűjtési akció során Illyefalva községben összesen 4 tonna elektromos hulladék gyűlt össze (szemben a 2019-es 1,4 tonnás eredménnyel), Réty községben pedig 5 tonna (a tavalyi 3 tonna helyett), Gelencén pedig 2 tonnáról javítottak 6-ra. A rétyiek jeleskedtek az üveggyűjtés területén is: a tavalyi 3 tonna után, idén 7 tonna gyűlt össze, Nagybaconban azonban őket is überelték, a tavalyi 3 tonna után, idén 9 tonna üveget adtak le. A községekből átlagosan 5 tonna üveg gyűlt össze. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.